Külpol

Románia és Bulgária hamarosan csatlakozhat a schengeni övezethez

A román miniszterelnök bejelentette, hogy országa hamarosan csatlakozik a schengeni övezethez. “Erről politikai megállapodásunk van” – írta Marcel Ciolacu a Facebookon szerdán késő este.

A kormányfő szerint a román polgárok már jövő év márciusában élvezhetik “a schengeni térség előnyeit a levegőben és a tengeren”, hozzátéve, biztos benne, hogy a szárazföldi határról szóló tárgyalások is jövőre lezárulnak.

Mint az AFP hírügynökség a román belügyminisztériumra hivatkozva jelentette, a most megkötött megállapodás Bulgáriára is vonatkozik. Az egyezséget Románia, Bulgária és Ausztria közötti tárgyalások előzték meg, miután Bécs sokáig ellenezte a két ország schengeni övezethez való csatlakozását, és tavaly még – az új migrációs válságra és a túl gyengén védett külső határokra hivatkozva – megvétózta a megállapodást.

A román belügyminisztérium szerint a háromoldalú politikai megállapodás értelmében a 2024-es év folyamán folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy Románia és Bulgária esetében a közúti és vasúti határátkelőknél is megszűnjön a vám- és határellenőrzés – írta a Krónika Online.

Egyelőre tehát Románia és Bulgária ahhoz a “Schengen lite” koncepcióhoz csatlakozik, amit Ausztria nemrég kompromisszumként vetett fel: a Romániából és Bulgáriából érkező utasok esetében az európai repülőtereken eltekintenének az útlevél-ellenőrzéstől, cserébe ragaszkodnak ahhoz, hogy a két ország fokozza határbiztonságát – foglalta össze az Euronews.

Sajtóértesülések szerint Ausztriának az is feltétele, hogy az Európai Bizottság fordítson a korábbinál háromszor több pénzt a Frontex (az EU határvédelmi hivatala) bulgáriai műveleteire, továbbá Románia és Bulgária fogadjon be (vagyis vegyen át) menedékkérőket, főleg afgánokat és szíriaiakat – írta a már említett romániai magyar lap.

Románia és Bulgária 2007 óta tagjai az EU-nak, és részben már a schengeni szabályok hatálya alá tartoznak; a belső határaikon azonban mindeddig fenntartották az ellenőrzéseket. A Schengeni Egyezmény 1995 óta garantálja az utazás szabadságát Európában. A vízummentes övezetbe jelenleg 27 európai ország tartozik, mintegy 400 millió állampolgárral.

Címlapkép: Wikipédia

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?