Belföld

Olyan jól áll a magyar gazdaság, hogy egy bukott miniszter hobbijára fizetünk ki évente több milliárdot az adónkból

A 2022-es költségvetés végrehajtásának beszámolója szerint a Magyarságkutató Intézet (MKI) működési költsége 2021-ben 1 807,6 millió volt, tavaly viszont már 2 210,0 millió forint.

Tehát a Kásler Miklós által vezetett intézmény közel 400 millió forinttal többől gazdálkodhatott a magunk mögött hagyott évben, mint az azt megelőzőben – írja az Mfor.

Érdemes tudni, hogy az MKI 2022. évi költségvetésére eredetileg 1 021,8 millió forintot terveztek, ám ez az évközi módosítások miatt 2 210,1 millióra duzzadt, vagyis több mint a duplájára. És így még brutálisabb a növekedés, hiszen innen nézve már közel 1,2 milliárd forintos túlköltekezésről beszélhetünk.

Az intézet küldetése a magyarság eredetének, történelmének interdiszciplináris tudományos kutatása, feltárása, a magyar identitás, a nemzeti érzés, a hazaszeretet erősítése. Mégis, sokak szerint még mindig tisztázatlan az intézmény célja, amely 2019-es megalakulása óta tíz kutatóközpontot is létesített, köztük például az Eszmetörténeti, a Nyelvtervezési, vagy Archeogenetikai Kutatóközpontot – hogy csak a legérdekesebbeket említsük.

2022-ben hat tudományos programot hoztak tető alá, melyekről megoszlanak a vélemények. Például többek szerint lennének ennél jóval fontosabb megoldandó feladatok is, melyekre elkelne a pénz. Íme a programok:

  • Aba Sámuel király nemzetségfői, királyi és egyházi központjának Abasár, Bolt-tető lelőhelyen történő feltárása
  • Árpád-házi királyok azonosítása, uralkodói dinasztiák vizsgálata, a székesfehérvári Osszárium kutatás
  • A Hunyadi-ház genetikájának meghatározása, Mátyás király azonosítása
  • Hun fejedelmi sírok kutatása Mongóliában
  • A fóti Szent Márton romtemplom feltárása
  • „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás megrendezése.

A személyi juttatásokra tavaly 689,9 millió forintot terveztek, ami végül 845,9 millió forintnál állt meg. Az összegből 805,6 millió forintot a foglalkoztatottak személyi juttatásai tettek ki, továbbá 40,3 millió forintot szántak a megbízási és szerzői munkadíjakra, illetve a reprezentációs kiadásokra. Bár 2022-ben szerették volna 101 főre növelni a dolgozói létszámot, ám végül két fővel még csökkent is, így jelenleg 86 fő dolgozik az intézetben. Ezért könnyen kiszámolható, hogy a dolgozók nem keresnek olyan rosszul, az átlagbér bruttó 780 ezer forint az MKI-nál.

A dologi kiadásokon sem spóroltak, azok 198,4 millió helyett 2022 végére 513,3 millió forintba kerültek, azaz a tervezett összeg duplájánál is több lett.

A beruházásokra szánt összeg egyenesen a négyszeresére nőtt, hiszen az eredetileg kalkulált 25,6 millió végül 106,9 millió forintnál tetőzött. (via Mfor)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

lapszemle

lapszemle

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük