Külpol

Olaszországban összegyűlt a szükséges félmillió aláírás

Az Olaszországban élő és dolgozó bevándorlók állampolgársághoz jutásának könnyítését kívánja elérni az a népszavazási kezdeményezés, amelyhez összegyűlt a szükséges félmillió aláírás – jelentette a kezdeményező Europa+ nevű párt.

Riccardo Magi az Europa+ főtitkára hangsúlyozta, hogy kevesebb mint húsz nap alatt sikerült összegyűjteniük a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat.

Az aláírásgyűjtés szeptember 6-án indult és határideje szeptember 30. volt, de hat nappal korábban elérték a szükséges aláírásszámot.

A többi baloldali párt, valamint a kulturális, sport- és könnyűzenei élet számos képviselője reklámozta az aláírásgyűjtést, akik közül többen bevándorló családban születtek.

A jobboldali kormánypártok azonban nem támogatják az állampolgárság megszerzésének módosítását.

Olaszországnak jól működő állampolgársági törvénye van, nem látom a módosítás szükségességét

– hangsúlyozta Giorgia Meloni kormányfő a népszavazási kezdeményezésre reagálva.

A legtöbben az ország északi részén csatlakoztak az aláíráshoz, az első helyen Lombardia tartományból, ahol 106 ezren támogatták a kezdeményezést. A felmérések szerint az országnak ezen a részén él a legtöbb bevándorló.

A népszavazás támogatói az igazságügyi minisztérium honlapján jegyezhették be digitális aláírásukat.

Az országban letelepedett és munkavégzési engedéllyel bíró bevándorlók jelenleg tíz év folyamatos tartózkodás után kérelmezhetik az állampolgárságot

Ezt a referendum kezdeményezői öt évre csökkentenék, ahogyan 1992-ig, arra hivatkozva, hogy az Európai Unió több államában is öt év után lehet állampolgársághoz jutni.

Az állampolgárság többi feltétele nem módosulna, például az, hogy a kérelmezőnek ismernie kell az olasz nyelvet, megfelelő anyagi háttérrel kell bírnia az országban tartózkodáshoz, munkahellyel kell rendelkeznie, és nem jelenthet veszélyt az ország biztonságára.

Az aláírások érvényességének ellenőrzése után az alkotmánybíróság februárban dönt a népszavazás kiírásáról, amely a számítások szerint jövő tavasszal lehet.

Ha a referendumot megrendezik, és a résztvevők ötven plusz egy százaléka támogatja, csaknem 2,5 millió bevándorló kérelmezheti az állampolgárságot

Az aláírásgyűjtést azt követően hirdették meg, hogy a nyári párizsi olimpiai játékok Olaszországban széles politikai és társadalmi vitát indítottak a második, harmadik generációs bevándorlók, elsősorban a bevándorló családok olasz iskolába járó gyerekeik állampolgárságban való részesítéséről.

A baloldali Demokrata Párt (PD) több törvényjavaslatot nyújtott be, amelyek parlamenti vitája év végén vagy jövő év elején kezdődhet meg. A PD állampolgárságban részesítené az Olaszországban született migráns gyerekeket, ha szüleik közül legalább az egyik egy éve tartózkodási engedéllyel bír.

A nem Olaszországban született gyerekek akkor kaphatnának állampolgárságot, ha 12 éves koruk előtt érkeztek, és legalább öt évig jártak olasz iskolába, beleértve az óvodát is.

Címlapkép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Ezeket olvasta már?

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük