Külpol

Náci relikviákat gyűjtő, karlendítő cseh EP-képviselő is csatlakozott Orbánék EP-frakciójához

Úgy tűnik, hogy tényleg nem tanul a világ a múlt tragédiáiból. Madarat tolláról, embert barátjáról…

12 tagállam 84 képviselőjével a Patrióták Európáért lett a harmadik legnagyobb EP-frakció – jelentette be Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülése után.

Az RTL ezután számolt be a frakció egyik tagjának, a cseh Eskü és Motorosok nevű alakulat listavezetőjének, Filip Tureknek a botrányairól. A korábban autóversenyzőként befutott Turek által vezetett lista a szavazatok 10,26 százalékát kapta meg, ez két helyet hozott az EP-ben.

A szélsőjobboldali Turekről készült egy kép, amin vezetés közben karlendít, és előkerült egy régi sofőrsisakja is, amit a görög szélsőjobboldali Arany Hajnal jelképe volt. (Görögországban a párt szinte teljes vezetését elítélték 2020-ban szervezett bűnözésért.)

Filip Turekről a kampányban azt írta a cseh media, hogy korábban a Facebookon „arany apucinak” nevezte Adolf Hitlert, lelkes gyűjtője a horogkeresztes és SS-relikviáknak, a házát pedig Sasfészeknek becézi, de azzal is viccelt, hogy mindig 88 liter benzint tankol az autójába, „mert az olyan kerek szám”.

Turek a választás után azt mondta, nem náci, csak túlságosan „éles, és brutális a humorérzéke”, és fiatalon több hibát is elkövetett. A választások előtt nyomozást indult ellene a gesztusai miatt, ezután vissza is lépett a további nyilvános vitázástól, de így is ő szerezte meg az országban a legtöbb, 152 ezer ún. „preferenciális szavazatot” az összes induló képviselő közül. (via 444.hu)

Címlapkép: EXTRA.CZ/Youtube

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük