Belföld

Megjött a válasz Varga Mihálytól – Megint nem számíthatnak a nyugdíjasok a kormányra

Az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében pedig nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről – állítja a pénzügyminiszter.

– A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – többek között ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól, melyről a Népszava számolt be.

Juhász László augusztusban a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a kormányfőhöz – aki egyben az Idősek Tanácsának elnöke is –, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom. Juhász László a miniszterelnök helyett a pénzügyminisztertől kapott választ.

Varga Mihály azt írta, a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14-, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt. A pénzügyminiszter a mostanában sokat hangoztatott mondattal is érvelt: a kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen. Kitért arra is, hogy amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász László úgy fogalmazott:

szép és hosszú a válasz, csak éppen a lényegre nem tér ki, konkrétumok helyett mellébeszélés áll benne.

Éppen az a baj, hogy a törvény csak novemberi korrekciót ír elő, becsült adatok alapján. Ám nincs semmilyen következménye annak, ha ez a becslés nem jó. Emellett probléma az is, hogy a novemberi korrekció nem képes megóvni az infláció év közbeni hatásától a nyugdíjasokat.

Az év végi kiegészítéssel májusban nem lehet kiflit, tejet venni

– fogalmazott.

Az pedig nem igaz – mondta, hogy az év végi kiegészítéssel meg lehet őrizi az ellátások értékét, tavaly 14 százalékos volt az emelés, az éves infláció végül 15,2 százalék lett. Tavalyelőtt 0,3 százalékkal maradt el az emelés a valós pénzromlástól. Ezeket különbségeket végül nem kapják meg az idősek.

Juhász László szerint garancia kellene arra, hogy a következő évben lehetőség legyen az alábecsült adat miatt kisebb mértékben emelt nyugdíjak korrigálására. Ezért is kérte az Orbán Viktornak írt levélben azt, hogy a Nyuszet ismertethesse az Idősek Tanácsa előtt azokat a módszereket, amelyekkel a kormány biztosíthatná, hogy a nyugdíjemelés valós mértéke ne lehessen kevesebb, mint az adott évi átlagos infláció. Kijelentette: a jelenlegi formájában a törvény már nem képes biztosítani sem a rövid, sem a hosszútávon értékállóságot. Ám az egyeztetés felvetésére nem érkezett válasz. (via Népszava.hu)

[visual-link-preview encoded=”eyJ0eXBlIjoiaW50ZXJuYWwiLCJwb3N0IjozMDI1LCJwb3N0X2xhYmVsIjoiQmVqZWd5esOpcyAzMDI1IC0gQSBueXVnZMOtamVtZWzDqXMgZWxtYXJhZMOhc2EgYSBrb3Jtw6FueSDDqXJ6w6lrZXRsZW5zw6lnw6luZWsgbmV0b3bDoWJiamEiLCJ1cmwiOiIiLCJpbWFnZV9pZCI6MzAyNiwiaW1hZ2VfdXJsIjoiaHR0cHM6Ly93d3cua296YmVzemVkLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDIzLzA4L2tvcm96cy1sYWpvczIuanBnIiwidGl0bGUiOiJBIG55dWdkw61qZW1lbMOpcyBlbG1hcmFkw6FzYSBhIGtvcm3DoW55IMOpcnrDqWtldGxlbnPDqWfDqW5layBuZXRvdsOhYmJqYSIsInN1bW1hcnkiOiJWYXJnYSBNaWjDoWx5IGJlaXNtZXJ0ZSwgaG9neSBuZW0gbGVzeiByZW5ka8OtdsO8bGkgbnl1Z2TDrWplbWVsw6lzIG5vdmVtYmVyaWcuIEF6IE1TWlAgaMOzbmFwb2sgw7N0YSBqYXZhc29samEgYSBueXVnZMOtamFrIGphbnXDoXJpZyB2aXNzemFtZW7FkSwgMyUtb3Mga2llZ8Opc3rDrXTFkSIsInRlbXBsYXRlIjoidXNlX2RlZmF1bHRfZnJvbV9zZXR0aW5ncyJ9″]

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük