Belpol

Olyan számok jöttek ki, amibe beleremeg a teljes magyar politika: elképesztő rekordot döntött Magyar Péterék támogatottsága

Példátlan és egyben felemelő, hogy igazi nemzeti egység alakult ki, és már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormány működő és emberséges Magyarországért végzett munkáját – kommentálta Magyar Péter miniszterelnök szerdán a HVG számára készített Medián-felmérést, amely szerint a biztos pártválasztók körében 73 százalékos a Tisza támogatottsága, míg a Fideszé 21 százalék.

Bejegyzésében a miniszterelnök azt írta: a példátlan támogatottság megmutatja, hogy a magyarok szinte egy emberként állnak ki a Tisztítótűz művelet mellett, és elsöprő arányban támogatják az orbáni gazdasági és politikai maffia elleni küzdelmet.

A mostani számok megerősítik, hogy a magyarok – még a fideszesek jelentős része is -, támogatják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását és az alaptörvény 17. módosítását – értékelt Magyar Péter.

Meglátása szerint a Fidesz „további zuhanásában és szétesésében” szerepet játszik a felelősséghárítás, a „vállalhatatlan” országgyűlési szereplésük és az is, hogy „egyre több bűnük lepleződik le”. Példaként említette a költségvetés „kifosztását” és a vitnyédi migránstábor építését.

Magyar Péter hozzátette: a jelenleg is zajló kormányülésen is a magyar emberek életét könnyebbé és biztonságosabbá tevő javaslatokat tárgyalnak, amelyekről csütörtökön adnak tájékoztatást.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük