Magyar Péter nem finomkodott! Kőkemény üzenetet küldött Orbán Viktornak
Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Hozzátette: Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak, de kiderült, hogy háborúba sodornák a csodálatos országunkat.
„Orbánék a gyermekek és a családok szentségéről papoltak, aztán tavaly kiderült, hogy nem védték meg a kiszolgáltatott gyerekeket a pedofil bűncselekményektől. Kitüntették és kegyelmet adtak a bicskei gyerekeket tönkretevő és kihasználó rémeknek” – fogalmazott Magyar Péter.
Magyar Péter úgy vélekedett: jóléti európai országot ígértek, majd szétlopták, lerabolták a hazánkat, Szent István, Hunyadi és Széchenyi országát 15 év alatt az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb tagállamává tették.
„A honvédelmi miniszter a ma nyilvánosságra került felvételen bevallotta, sőt büszkén hirdeti, hogy minden hazugság volt, amiről Orbán Viktor beszélt az utóbbi években: a békemisszió, a békeköltségvetés, a békeharc a béketábor és a békementalitás mind csak politikai máz volt, amellyel a sötét terveiket akarták elfedni és a lopott szajréhoz szükséges hatalmat megtartani” – írta.
Kapcsolódó cikkünk
Magyar Péter kiemelte: miközben a politikai ellenfeleiket vádolták Magyarország háborúba sodrásával, maguk készülnek titokban fegyveres konfliktusba bocsátkozni. Magyar hozzátette: miközben Orbán Viktor a magyar emberek és Magyarország védelméről hazudozott, aközben a színfalak mögött nem törődve a hazánk és a magyarok biztonságával, suttyomban ördögi terven dolgoztak és dolgoznak.
„Orbán honvédelmi miniszterének a ma nyilvánosságra került botrányos mondatai után értelmet nyertek az orbáni oligarchák giga fegyverbizniszei, a miniszterelnök fiának csádi manőverei, a magyar kommandósok fegyveres konfliktust kockáztató balkáni akciója és az orosz kémek szabad bejárása a magyar Külügyminisztériumba. És az is érthetővé vált, hogy miért nem bíznak a NATO tagállamok a magyar kormányban” – jegyezte meg.
A Tisza politikusa szerint „azt megtanultuk a történelem során, hogy a politikusok és az oligarchák a legtöbb pénzt egy háború során tudnak ellopni”. Magyar Péter szerint „Orbánéknak és az oligarcháinak nem volt elég a több ezer milliárd forint eddig elsíbolt nemzeti vagyon és uniós forrás vagy a Magyar Nemzeti Bankból kirámolt több száz milliárd forint, többre vágytak. A fegyver és a háború a világ legnagyobb üzlete. Most épp ezeket akarják meglovagolni”.
Magyar Péter kiemelte: a ma nyilvánosságra került videó alapjaiban hitelteleníti Orbánék hazugság cukormázát. „Tavaly a pedofil kegyelmi botrány egyértelművé tette, hogy Orbánék csak szavakban védik a gyerekeket és a családokat. Most pedig az derült ki, hogy miközben az Orbán-kormány évek óta a magyar emberek megvédéséről beszél, aközben éppen ők azok, akik pénzért és hatalomért a saját honfitársaik biztonságát is képesek feláldozni. Ez nem politikai hiba. Ez bűn. Egy olyan bűn, amire nincs és nem is lesz bocsánat” – zárta közleményét a Tisza Párt elnöke.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!