Belpol

Lannert Judit: az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán.

Lannert Judit azt írta, hogy a szerdai ítélet a pedagógus-szakszervezetek és érintett tanárok által indított eljárásban született; a bíróság szerint a korlátozás nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt az iskolák elveszítették önállóságuk jelentős részét, a pedagógusok sztrájkjogát korlátozták, a tiltakozó tanárok közül pedig többeket elbocsátottak.

„Meggyőződésem, hogy a pedagógusokat nem megalázni, hanem megbecsülni kell, és a szakmai véleményüknek súlyt kell adni. Miniszterként az egyik első döntésem volt, hogy változtassunk ezen a gyakorlaton” – fogalmazott Lannert Judit.

Kifejtette, hogy a köznevelési törvény módosításával visszaadták az iskolák autonómiáját, bővítették az igazgatók jogköreit, helyreállították a nevelőtestületek döntési és véleményezési jogait, megerősítették a munkavállalói érdekképviseletet, és rendezték a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit.

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük