Az LGT 50 éves lemezét adja elő Pénzes Máté és a Zseb
Ötven éves az LGT Bummm! című lemeze, a magyar rockzene történetének egyik legjobb albuma. Pénzes Máté és a Zseb december
Ötven éves az LGT Bummm! című lemeze, a magyar rockzene történetének egyik legjobb albuma. Pénzes Máté és a Zseb december
A Dér Zsolt, Mészáros Blanka, Pál András és Szabó Stefi főszereplésével készült film a mai magyar társadalmi viszonyokat tükrözi vissza
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lemondásának visszavonását. A Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága
Közel kétszázan vettek részt csütörtökön este a Jászai Mari téren az első napi hanuka gyertyagyújtáson, míg szombaton este a harmadik
A jegyekből befolyt bevétel 20%-át az Izraeli Vöröskeresztnek adományozzák. A Carmel Étterem életében mindig is nagy szerepet játszott a kultúra,
Olyan sokan voltak kíváncsiak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) tegnap esti hangversenyére a Dohány utcai zsinagógában, hogy a földszint zsúfolásig megtelt,
„Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira
Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a fővárosi önkormányzat díszközgyűlésén, pénteken, Budapest egyesítésének 150. évfordulóján.
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a
Kuklis Tibor építészhallgató diplomaterve a Budapest 14. kerületében található, Jávorka Ádám utcai egykori zsinagóga épületének revitalizációjával foglalkozik. Munkájából kiderül, hogy
Ma ünnepli 65. születésnapját csodálatos alkotónk, Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok
A Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében Erzsébetváros Önkormányzata és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös szervezésében ünnepi hangversennyel készülnek
Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az immár kilencedik alkalommal
Hétfőn kezdődik a Jazzfest Budapest, a csütörtökig tartó rendezvényen a dzsessz négy világsztárja, Steve Gadd, Patricia Barber, Richard Bona és
Kiefer Sutherland lesz a narrátora a Murder Without a Trial (Gyilkosság tárgyalás nélkül) című dokumentumfilm-sorozatnak, amely John Lennon meggyilkolását idézi
Jelbeszéd 2.0 címmel ad koncertet Koncz Zsuzsa 2024. április 13-án a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Broadway
A Közbeszéd kultúrperceiben a magyar irodalom egyik kiemelkedő és sokak által kedvelt alakjának, Kosztolányi Dezsőnek verseiből szemezgettünk, és hát mi
Vásáry Tamás zongoraművész, karmester estjével folytatódik a 20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora című sorozata szerdán a Zeneakadémián. A
A felújított anyagra két régi dal eddig kiadatlan változata, valamint egy vadonatúj felvétel, a Jelbeszéd 2.0 is rákerült – közölte
Semmelweis címmel november 30-tól látható a magyar mozikban a világhírű magyar orvos életéről szóló új magyar film. Koltai Lajos új