Külpol

Kiderült, mit gondol Novák Katalin Prigozsin haláláról – Nem éppen erre számítottunk

Ferenc pápánál tett látogatása után nyilatkozott Novák Katalin köztársasági elnök egy olasz lapnak a Prigozsin utáni világról.

Az Il Messaggero olasz napilapban közölt interjút Novák Katalin köztársasági elnökkel, melynek részleteiről a hvg.hu számolt be. A magyar államfő a Vatikában járt a katolikus egyház vezetőjénél. Novák elmondta, hogy keresi azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy „Oroszország készen áll a béketárgyalásokra”, ám attól tart, hogy „Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt”.

Novák szerinte a Wagner-csoport vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak a halála nem értelmezhető a putyini hatalom meggyengülésének jeleként. (Nem sokkal korábban a Daily Mail Boris Johnson volt brit kormányfő véleményét jelentette meg, aki szerint az egész világ pontosan tudja, hogy Prigozsin és a Wagner-csoport vezetőségének meggyilkolása mögött Vlagyimir Putyin áll).

A köztársasági elnököt pénteken fogadta Ferenc pápa egy 45 percig tartó magánaudiencia keretében, majd Novák a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott.

(a hvg.hu nyomán)

Címlapkép: Vatican News

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük