Belföld

Két kutyáját láncon éheztette halálra a 20 éves férfi – az ügyészség börtönt kér

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki két kutyáját addig éheztette, míg az egyik el nem pusztult – tájékozttata a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a 20 éves férfi 2023-ban befogadott drégelypalánki otthonába két kutyát, ahol azokat pár méteres láncon kikötve tartotta – írták a közleményben.

Ismertették, 2024 januárjától nem biztosított nekik állandó ivóvizet és élelmet, ezért az egyik kutya február 2-án elhalálozott, míg a másik életveszélyes állapotba került. A férfi a kutyák állatorvosi ellátásáról egyetlen alkalommal sem gondoskodott.

Az életben maradt ebet előbb állatvédők vették magukhoz, majd Németországban fogadták örökbe.

Az ügyészség a 20 éves, büntetlen előéletű férfit állatkínzás bűntettével vádolta meg.

Közölték: arra az esetre, ha a bíróság előtt a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra tett mértékes indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Címlapkép: Freepik

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük