Íme 5 dolog, amiért mélyütés Orbánnak a svéd NATO-ügy

A magyar kormányfő előszeretettel sugallja magáról azt a képet, hogy ő egy racionális, a magyarok érdekeit keményen védő politikus, akire odafigyel a nemzetközi diplomácia, akit nem lehet zsinóron rángatni, és aki itthon mindent kézben tart. Most, amikor épkézláb érv nélkül blokkoljuk Svédország NATO-csatlakozását, és a folyamat egyre inkább egy kínos vesszőfutássá válik, mindez széttörni látszik. Öt pontban szedtük össze, hogyan – írja cikkében Rovó Attila a hvg.hu-n.

Hiányzó magyarázat

Orbán Viktor eddig mindig tálalt racionálisnak tűnő magyarázatot, amikor szembement a nyugati (EU-s) közösséggel. Ha Ukrajna EU-csatlakozásáról, vagy a nekik szánt pénzekről ment a vita, mindig kaptunk egyszerűen átnyomható, populizmusba hajló érveket, miért nem érdemes támogatni Ukrajnát. Amikor a migrációról, vagy még előtte a háborús menekültekről szólt a vita, szintén lehetett érvelni a teljes zárás mellett, legfeljebb nem értett vele egyet valaki. LMBTQ-ügyekben is volt magyarázat, még ha ezzel ki is lógtunk a nyugatias, progresszív gondolkodásból.

Ebben az ügyben viszont nem volt épkézláb érv. Ez az első olyan ügy, amikor kívülről szemlélve értelmes indok nélkül, csakazértis a nyugati érték- és érdekközösség ellen megy Magyarország. Próbált ugyan találni pár bornírt ügyet a propaganda, de valószínűleg ők maguk sem érezték túl acélosnak ezeket, nem is nyomták ezeket nagy dózisban. A magyarázatok hiánya viszont oda vezet, hogy egyre egyértelműbben csapódik le az ügy úgy sokakban, hogy simán csak orosz érdeket képviselünk, ami akkor is kínos, ha valójában valami más van a háttérben.

Vissza a kispályára

Orbán Viktor szeret megkerülhetetlen szereplőként feltűnni a diplomáciában, ami az EU-s vétós zsarolásoknál még úgy-ahogy be is szokott jönni. A különböző zsarolási játszmák után előbb-utóbb mindig kinyílt a pénzcsap, legutóbb még az időbeli egybeesés is tökéletes volt. Most, ezen a terepen azonban kiderült, hogy nem mindenki nyájas, és keresi Orbán kegyét a nyugati diplomáciában: a svédek simán és látványosan visszautasították a meghívását, aztán, hogy még kínosabb legyen, még ki is szivárgott a visszautasított meghívólevél.

A törökök is kínos helyzetbe hozták Orbánt azzal, hogy egy ideig úgy csináltak, mintha együtt mozognának, majd Ankara simán otthagyta Orbánt a bajban, az utóbbi időszak történéseiben még gesztust sem gyakorolt felé azzal, hogy bármilyen módon, bárhol megemlítette volna Magyarországot a témában. Az utóbbi órákban pedig Stoltenberg NATO-főtitkárral zajlott egy olyan X-üzenetváltás, amelynek a hangulata olyan, mint a fenyegető pedellus és a megrettenő rossz gyermek párbeszéde. Orbán legutóbbi üzenetében már szó sincs semmi kifogásról, érvről, keménykedésről.

Hol a szuverenitás?

Ahogy közelednek a júniusi EP-választások, körvonalazódni látszik a választási üzenet: szuverenitás. Le kell győzni azokat a külföldi erőket, akik bele akarnak szólni a magyar politikába, le kell győzni azokat az EU-s erőket, akik „brüsszeli birodalmat” akarnak építeni, és el akarják venni az ország döntési jogát bármiben, és így tovább. Létrejött a Szuverenitásvédelmi Hivatal, tavaly év végén Szuverenitás Konferenciát tartottak. Ehhez képet a svéd NATO-ügyben a nagy szuverenitásbajnok Orbán inkább Erdogan inasának tűnt, aki lesi a parancsokat. Németh Zsolt, a Fidesz amúgy atlantista külügyi politikusa azt mondta, hogy Ankarával folyamatosak az egyeztetések ebben az ügyben, és lényegében elismerte, hogy a kedvükre akartunk tenni. „Bíztunk abban, ha teljesítjük a törökök javaslatait, kéréseit, akkor hozzá tudunk járulni a megállapodáshoz”, mondta Németh, de azóta sem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent, miért állíthatjuk, hogy ez a döntés bármilyen módon hozzájárult a szuverén Magyarország erősödéséhez és jólétéhez.

Bárcsak lenne hatalmam!

Soha nem volt még olyan ügy a NER-ben, amelyben ilyen komolysággal játszotta el a kormánypárt azt, hogy Orbánnak nincsen korlátlan hatalma valamely Fidesz-leágazás felett. Kitartóan állítják a felek, hogy Orbán nagyon szívesen látná megszavazva a csatlakozást, de sajnos a Fidesz-frakció nem annyira. Mivel azonban mindenki tudja, hogy ez egyszerűen nem igaz, a színjáték feleslegesen generál értetlenséget, teszi nevetségessé és hiteltelenné Orbán szavait, erodálja Orbán komolyságát és hatalmát. Mit szóljon egy fideszes szavazó, aki minimum tíz, de inkább 20-30 éve érzi azt, hogy Orbán Viktor az ország mindenható megmentője, és most hirtelen azzal szembesül, hogy az egész Európával és a sorosista háttérhatalmakkal is szembeszálló politikus a saját frakcióját is képtelen irányítani?

Vagy tévedtünk, vagy hazudtunk

Orbánnak, és az ügyben előtérbe tolt politikusainak sokáig a fejére fogják olvasni a „nem mi leszünk az utolsók” mondást, ami vagy arra bizonyíték, hogy elszámolta magát, vagy arra, hogy eleve nem mondott igazat. Egyik sem jó opció, még akkor sem, ha épkézláb ellenzék híján belebukni nyilván nem fog senki. (Csak zárójelben: elképzelhető, hogy Erdogan mégis tekintettel lesz Orbánra, és kivár az aláírással addig, amíg gyorsan mi is megszavazzuk a csatlakozást, de ha lesz is ilyen technikai játszma a végén, attól még az egész ügy már ráégett az utolsóként szavazó Magyarországra).

Ráadásul ahogy a dolgok állnak, előbb-utóbb el fogjuk fogadni a svédek csatlakozását úgy, hogy a svédeknél addig az égvilágon semmi érdemi változás nem fog történni. Nem fognak elnézést kérni a senki nem tudja miért, nem fognak látványos békülési gesztusokat gyakorolni, legalábbis ha a mostani visszautasításból indulunk ki, és nem fognak Magyarországot érintő belpolitikai döntéseket hozni, mint azt tették a törököket (kurdokat) illetően. Vagyis nagy eséllyel azt fog történni, hogy Magyarország sokáig zsarolásszagúan pattogott, hogy „azonnal csináljatok valamit, különben nem szavazzuk meg a csatlakozásotokat”, majd miután az égvilágon semmit nem csinált Svédország, mi megszavazzuk a csatlakozásukat. Ami nem néz ki túl jól hitelesség szempontjából.

Szerző: Rovó Attila/hvg.hu

Fotó: MTI