Külpol

Hoppá! Újabb országban tették tiltólistára a TikTokot

Nepálban a kormány bejelentette, hogy betiltja  a kínai fejlesztésű TikTok videómegosztó alkalmazás használatát. A távközlési miniszter a döntést hétfőn azzal indokolta, hogy az applikáció rossz hatással van a társadalmi békére.

Reka Sarma egy kabinetülést követően újságíróknak elmondta, a határozat végrehajtását a tárca, valamint a nepáli távközlési hatóság felügyeli.

Bár a miniszter nem közölte, pontosan meddig kell végrehajtani a döntést, kiemelte: technikailag akár már aznap megvalósítható a betiltás.

Hozzátette: az országban a TikTokot következetesen olyan tartalmak megosztására használták, melyek “aláássák a társadalmi békét, megbontják a családok egységét és károsan hatnak a társadalmi kapcsolatokra”.

A döntést máris bírálatok érték: a civil szféra több képviselője, valamint ellenzéki politikusok mellett a kormánykoalíció néhány tagja is a szólásszabadság elleni támadásnak nevezte.

A határozatot néhány nappal azt követően hozták, hogy Katmandu újabb, a közösségi média fölötti szigorúbb ellenőrzést lehetővé tévő lépéseket jelentett be.

A Nepali Times című helyi újság a Sharecast Initiative nevű nepáli médiakutató intézet 2022-ben végzett felmérésére hivatkozva azt közölte, hogy az ázsiai országban az internetezők 56 százaléka használja a kínai Bytedance vállalat tulajdonában álló platformot.

A TikTok adatgyűjtési módszerét több országban élesen bírálták. Több helyen pedig – köztük Franciaországban és Hollandiában – megtiltották használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein.

Fotó: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?