Belpol

Határozati javaslatot nyújt be a demokratikus ellenzék a gyermekek védelme érdekében

A magyar közéletet alapjaiban rázta meg a kegyelmezési botrány ügye, a közvélemény teljes joggal várja, hogy a magyar gyermekek védelme érdekében a politikai döntéshozók mindent megtegyenek a hasonló esetek visszaszorításáért – közölte szerkesztőségünkkel Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke.

A leírtak miatt az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte, de a miniszterelnök támogatási ígérete ellenére a kormánypártok még csak tárgysorozatba sem engedték venni a javaslatot – erről pénteken tájékoztatták a Közbeszédet.

Az MSZP politikusai elmondták, hogy az ellenzéki képviselők az elmúlt 14 évben 30 határozati, valamint 27 törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a gyermekvédelem erősítésével, illetve a pedofil bűncselekményekkel szembeni fellépés hatékonyságának növelésével kapcsolatosan, de a Fidesz képviselői egyetlen javaslatot sem támogattak.

Ismertették, hogy az Országgyűlés demokratikus ellenzéki képviselőcsoportjai a hazai civil szervezetekkel együttműködve határozati javaslatot dolgoztak ki a gyermekvédelmi rendszer megerősítése érdekében. Baloldali, konzervatív, liberális és zöld pártok jutottak egyezségre olyan kiemelt jelentőségű ügyben, amely nem tűr halasztást – tették hozzá.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője levélben kereste meg Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy a kormánypártok is csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Mivel ugyanis eddig az ellenzék gyermekvédelmi témájú javaslatait leszavazták, így a párát szerint ideje lenne állást foglalniuk, hogy a gyermekvédelem erősítésének oldalán állnak-e vagy sem. A megjelölt határidőig a kormánypártok azonban nem adtak választ, így a demokratikus ellenzék nélkülük nyújtja be a kezdeményezést.

A képviselők közleményükben leírták, hogy a határozati javaslat tartalmazza többek között a „gyermekközpontú költségvetés” létrehozását és ehhez kapcsolódóan a költségvetés azonnali módosítását, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer működési költségeinek emelését, a dolgozók bérének megduplázását, az alanyi jogon járó családtámogatások, köztük a családi pótlék 100%-os emelését, valamint az állami gondoskodásban lévő gyermekek zsebpénzének és juttatásainak megduplázását.

A kezdeményezés tartalmaz továbbá javaslatokat a gyermekvédelmi törvény betartása és betartatása érdekében, valamint javaslatokat tesz a gyermekjogok biztosítására is – tették hozzá.

Fotó: MSZP

Támogasd a Közbeszédet. Köszönjük szépen!

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.