Belföld

Hatalmas sikert ért el Karácsony Gergely: 300 milliárd forint uniós forrás érkezik Budapestre

A pénz több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére szánja a Karácsony Gergely főváros.

„Az elmúlt négy év lobbitevékenységének köszönhetően mostanra kirajzolódott, hogy a következő években nagyjából 300 milliárd forint értékben érkeznek európai uniós pénzek Budapestre” – jelentette be Karácsony Gergely.

A főpolgármester az RTL-lel azt közölte: ez egy ekkora városhoz nem feltétlenül méltó összeg, „de ha onnan indulunk, hogy ebből a magyar kormány leginkább nullát akart adni, akkor fontos eredmény”.

Mint a hvg.hu írja, a pénz több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére szánják, körülbelül 50 milliárdot a közterek klímatudatos átalakítására fordítanak, és több mint 30 milliárd forintot a szociális kohéziót erősítő, valamint árvíz- és vízvédelmi beruházásokra költenek.

Amint arról a magyarnarancs.hu is beszámolt, fordulat történt a Budapest-bérlet ügyében, mivel a felek nemrég módosították a megállapodást. Ez akár azt is jelenthetné, hogy márciustól akkor sem szűnik meg a bérlet használhatósága a MÁV, a Volán és a HÉV vonalain, ha esetleg addig nem tud megegyezni Lázár János tárcája a fővárossal. Ám a minisztérium úgy nyilatkozott, Budapest-bérlet biztosan nem lesz márciustól. (via Magyar Narancs)

Fotó: MTI/Lakatos Péter 

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük