Belföld

Feljelentést tettek Márki-Zay Péterék: Derüljön ki Orbán és Rogán érintettsége a Schadl-ügyben

A Mindenki Magyarországa Néppárt ismét feljelentést tett, miután az Ügyészség a párt korábbi feljelentését lesöpörte. Varga Judit volt férje, Magyar Péter vasárnap este, a Partizánnak adott  interjúját követően, már nem utasíthatja vissza a párt feljelentését az ügyészség azzal, hogy “nem tudják beazonosítani az elkövetőket”. Magyar Péter szavaiból ugyanis világosan kiderül, hogy ki lehet a “Tóni, a Barbara és az Ádám” – tájékoztatta a Közbeszédet a Mindenki Magyarországa sajtóosztálya.

A Mindenki Magyarországa Néppárt egyúttal felszólítja Polt Pétert és az általa vezetett ügyészséget, hogy esküjéhez hűen, és a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően végezze feladatát, ne a kifogásokat keresse, és ne bújtasson köztörvényes bűnözőket – tették hozzá.

A Mindenki Magyarországa feljelentésében azonnali nyomozás elrendelését és Magyar Péter meghallgatását kéri, mivel vélhetően az interjúban elhangzottaknál is több olyan releváns információval tud szolgálni arról, hogy a hatalommal és befolyással való visszaélések kapcsán, milyen szintű az érintettsége Orbán Viktornak, Rogán Antalnak vagy a kormány további tagjainak a Schadl-ügyben.

A Mindenki Magyarországa várja Orbán Viktor nyilatkozatát arról, hogy milyen indokok miatt nem járult hozzá Völner Pál menesztéséhez.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük