Ez nem semmi: Világhatalmak nagyköveteivel tárgyalt Márki-Zay Péter
Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhely polgármesterét, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnökét egyebek mellett a német, az amerikai, a spanyol, a holland, a belga, a norvég, a finn, a román, a bolgár és a japán nagykövet fogadta hivatalában a héten Spanyolország nemzeti ünnepén tartott fogadáson – tudta meg a Közbeszéd.
Márki-Zay elmondta, a gazdasági és kulturális kapcsolatok mellett szó volt arról is, hogyan tudnak majd akár közvetlen uniós fejlesztési forrásokat felhasználni Hódmezővásárhelyen.
Az esemény végén a pártelnök köszönetet mondott Alfonso Dastis Quecedo nagykövetnek és feleségének a meghívásért.
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Bod Péter Ákos és Szent-Iványi István is részt vesz az ország újjáépítésében Márki-Zay Péter oldalán
A Mindenki Magyarországa Néppárt elkötelezett minden olyan hiteles, civil kezdeményezések irányába, amelyek elősegítik, hogy egy kormányzóképes valódi alternatívát építhessünk, amely kivezeti hazánkat a politikai, gazdasági és erkölcsi mocsárból – írja a párt Facebook-bejegyzésében.