Kultúra

Elhunyt Csomós Mari színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

“Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira szerepében. Ma mindannyian máshogy játszunk majd, ott leszel velünk nehéz szívünkben a színpadon, és ott maradsz a lelkünkben örökre” – olvasható társulata, a Radnóti Színház bejegyzésében.

Úgy folytatták: született művész és színésznő volt, még nem tudják, mit kezdenek e tátongó hiánnyal. Szeretett társulata most csak csendesen búcsúzik tőle, vigaszul az ő mondatait idézték:

“Mindig lesz olyan ember, aki odaáll egy gyertya mellé, egy három deszkából összeácsolt valamire, és elkezd mondani egy verset – és lesznek, akik hallgatják. Lehetetlen, hogy ne legyen színház.” (Csomós Mari)

Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1943-ban született.

1961–1965 között végezte el a Színművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában. Veszprémbe szerződött 1965–1968 között. 1968–1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971–1978 között pedig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978–1983 között a Nemzeti Színház, 1983–1994 között a Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színházban szerepelt 1997-ig, majd 1997-ben a Radnóti Miklós Színházhoz szerződött. 2017. március 27-én a színházi világnapon választották a nemzet színészévé Berek Kati helyére.

Rendkívül hiteles szerepformáló, belülről, önmagát adva játssza karaktereit – írja róla a Wikipedia.

Címlapkép: MTI/Kallos Bea

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?