Belföld

Donáth Anna szerint a Mi Hazánk a náci ideológiát bagatellizálja a karlendítők bevédésével

A Mi Hazánk majálisán a résztvevők egy csoportja náci karlendítéssel pózolt. Donáth Anna, a Momentum elnöke ennek kapcsán erős kritikát fogalmazott meg

Szégyen és gyalázat, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk „családi” majálisán a résztvevők egy csoportja náci karlendítéssel pózolt. Ez nem pusztán a szokásos, sunyi antiszemitizmus, amit megszoktunk Bayer Zsolttól vagy éppen Novák Elődtől, hanem nyílt megvallása a tömeggyilkos náci ideológiának.

A párt vezetői épp azzal a cinizmussal kacsintanak össze velük, ahogy az állampárt kacsint össze a Mi Hazánkkal. Hiába látja és tudja mindenki, hogy ennek a fasisztoid pártnak milyen „sajtótermékei”, paramilitáris szervezetei vannak, a kormányzat nemhogy nem lép fel velük szemben, hanem számos esetben együttműködik velük, vagy éppen kísérleti terepként, egyfajta keltetőként használja a radikálisokat. A történelem arra tanít, hogy aki a tűzzel játszik, az gyakran megégeti magát. És gyakran másokra gyújtja a lakást. Nem tudom, hogy mennyi figyelmeztető jel kell még ahhoz, hogy a hatóságok végre komolyan vegyék a dolgukat. És legalább a nyíltan törvénysértő tevékenységgel szemben fellépjenek. Kezdve azzal a portállal, ami évtizedes viszonylatban terjeszti a náci eszméket az országban

Fotó: Donáth Anna/Momentum