Donáth Anna 1956-ról: Végérvényesen felnőttünk
Donáth Anna a Nagy Imre Társaság megemlékezésén vett részt az 56-os forradalom és szabadságharc ünnepén. Ennek kapcsán osztotta meg gondolatait saját generációjának felelősségéről 1956 szellemének megőrzésében és továbbadásában.
„‘56 emléke addig él, amíg van, aki elmeséli. És egyre inkább nekünk kell tovább mesélnünk.
Minden évben összegyűl egy kis csoport a Vértanúk terén az árkádoknál, ahol végigjárjuk Losonczy Géza, Szilágyi János és Donáth Ferenc szobrait, majd közösen átsétálunk a Nagy Imre szoborhoz.
Évről évre egyre kevesebben vagyunk, ahogy sorra hagynak itt minket ‘56-os barátaink. Tavaly még Mécs Imre is velünk emlékezett – ma már az ő hiánya is belengte a Jászai Mari teret.
Ez az év pedig a szokottnál is szívbemarkolóbb volt: nagybátyámról, a néhány napja elhunyt ifj. Donáth Ferencről is megemlékeztünk. Feri nem csak szíve és motorja volt ennek a megemlékezésnek, de az egyik legfiatalabb ‘56-os is ő volt. Nagymamám, Bozóky Éva mindenórás volt nagybátyámmal, amikor 1956. október 23-án csatlakozni akart a tüntetőkhöz a Bem téren. Össze is veszett a munkaadójával, aki nem akarta elengedni, hiába kelt ki, hogy „demokratikus joga tüntetni”. Azt a választ kapta hogy „demokratikus joga lesz az is, hogy az utcán szülje meg a gyermekét”.
Az a felismerés is egyre erősebb bennem, hogy az ilyen megemlékezéseken azok, akik mesélik a történeteket, még fontosabbak tudnak lenni, mint maguk a történetek. Ők azok, akik átadják a fiataloknak a tudást, 1956 üzenetét, emlékét, tanulságait.
Eddig én voltam az egyik legfiatalabb, aki részt vett a Nagy Imre Társaság megemlékezésein. Ma ott volt egyéves fiam és unokatestvérei – számukra lassan már nekünk kell átadnunk azt, amit ‘56-osainktól tanultunk. És tanulunk, amíg még közöttünk vannak. Végérvényesen felnőttünk.”
Címlapkép: Donáth Anna/Facebook
