Deutsch Tamás szerint az NGO-hálózatok politikai döntéseket formálnak
Deutsch Tamás szerint a globalista politikai hálózat célja, hogy demokratikus legitimáció nélküli szereplők döntsenek a nemzeti sorskérdésekről, miközben „a zsűribe ülve” kontrollálják a politikai folyamatokat. A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője egy brüsszeli háttérbeszélgetésen a Magyar Nemzet cikke szerint azt mondta, hogy a nyugati világban egyre gyakoribb, hogy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező szereplők irányítják a politikát, miközben az őket bíráló nemzeti kormányokat antidemokratikusnak bélyegzik.
Deutsch Tamás szerint az NGO-k valójában nem független civil szervezetek, hanem pártokként működő politikai szereplők, amelyek nem kívánnak részt venni a demokratikus választásokon, mivel az kockázatos, de mégis hatalmat akarnak gyakorolni. Véleménye szerint az egész NGO-formát azért találták ki, mert a demokrácia versengő pártok megméretésén alapuló rendszerét ki akarják kerülni. Ők nem indulnak választáson, hanem kívülről akarják befolyásolni a közhatalmi döntéseket.
A politikus szerint az NGO-k a demokratikus legitimációval rendelkező politikai szereplők helyett akarnak döntéshozó pozícióba kerülni, ami aláássa a népszuverenitás elvét.
Az Európai Unióban készülő átláthatósági törvény kapcsán Deutsch Tamás rámutatott az uniós képmutatásra: itt, Brüsszelben, ez úgy működik, mint a krimikből ismert tükörfalas kihallgatószoba, ők belátnak ide, de mi nem látunk ki. Magyarországot támadják a külföldi befolyás ellen hozott törvénye miatt, miközben most épp ők akarnak egy hasonló szabályozást bevezetni.
Deutsch Tamás külön kitért az amerikai USAID-re, amely szerinte nem jótékonysági célokat szolgált, hanem a globális progresszív hálózat finanszírozásának kulcsszereplője volt.
Szerinte Donald Trump alatt épp azért függesztették fel a USAID működését, mert az nem humanitárius programokat támogatott, hanem politikai aktivistákat és ideológiai kampányokat finanszírozott világszerte. A jelenlegi globális sajtó pedig most ezt próbálja úgy beállítani, mintha a Trump-adminisztráció éhező afrikai gyerekek támogatását akadályozta volna meg.
Deutsch Tamás szerint a Soros-hálózat elleni fellépés politikai és történelmi fordulópont volt, amelyet elsőként Orbán Viktor miniszterelnök vállalt nyíltan. A Fidesz EP-képviselője úgy véli, a kormányfő fő bűne a globalista hatalmi centrumok szemében épp az volt, hogy nemcsak felismerte, hanem pontosan és higgadtan meg is nevezte a nemzetközi hálózat struktúráját, céljait és működését.
Orbán Viktor az első politikai vezető, aki nem vagdalkozva, nem mellébeszélve, hanem higgadtan, tárgyszerűen és érvelve mondta ki, hogy mi ez a rendszer, kik csinálják és mit akarnak – fogalmazott Deutsch Tamás. A képviselő szerint ez volt az a pillanat, amikor lehullt a lepel a Soros-féle hálózatok által használt filantróp, emberbaráti retorikáról, és világossá vált, hogy ezek a szervezetek valójában politikai célú befolyásszerzéssel foglalkoznak, gyakran közpénzből.
Elesett gyerekek, éhező eszkimók, mindig valamilyen megható társadalmi cél mögé bújva jelentek meg, de mögöttük a legmocskosabb, legdurvább hatalmi politika zajlik – mondta. És ezt a paravánt Orbán Viktor félrerántotta – tette hozzá.
Deutsch Tamás Magyar Péter mentelmi ügyéről is kifejtette véleményét. Szerinte az Európai Parlament mentelmi bizottságának eljárása a Magyar Péter elleni büntetőügyben szándékosan elnyújtott, politikai motivációjú időhúzás. Mint fogalmazott, a brüsszeli testület már rég a plenáris ülés elé vihette volna az ügyet, ha valóban jogi szempontokat mérlegelne, nem pedig politikai érdekeket szolgálna ki.
Idén már tíz mentelmi ügyben született döntés az Európai Parlamentben – mutatott rá a képviselő. Ezek között több olyan volt, amelyet vagy ugyanakkor, vagy később kezdtek el tárgyalni, mint Magyar Péterét. Ennyit az időhúzásról – tette hozzá.
Deutsch Tamás szerint a brüsszeli döntéshozóknak Magyar Péter egy politikai projekt, akit a választásokig mindenáron meg kell védeni, akár a testület intézményi normáinak rovására is. Ez pedig – fogalmazott – világbotrány.
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!