Külpol

Botrány! Több száz titkos dokumentumot adott át a sajtónak egy volt katonai ügyvéd

Az ausztrál fővárosi bíróság öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt egy volt katonai ügyvédet, aki kiszivárogtatta újságíróknak az ausztrál különleges erők afganisztáni bevetéseiről szóló titkosított dokumentumokat – jelentette az Australian Broadcasting Corporation (ABC) közszolgálati műsorszolgáltató kedden.

David McBride beismerte bűnösségét három vádpontban, köztük lopásban és több mint kétszáz titkosított dokumentum kiszivárogtatásának bűntettében. Vallomása szerint a dokumentumokat a nemzet érdekében adta át a média képviselőinek.

Az ausztrál hadsereg afganisztáni főfelügyelőjének vizsgálati jelentése szerint a hadsereg háborús bűncselekményeinek kivizsgálása miatt indított, négy évig tartó nyomozás során 2020-ban a hatóságok arra utaló nyomokat találtak, hogy az ausztrál különleges erők 2005 és 2016 között feltehetően 39 fegyvertelen foglyot és civilt öltek meg Afganisztánban. Ausztráliában ennek nyomán 19 katona és a sereg korábbi tagjai ellen feltételezett bűncselekmény elkövetésének vádjával eljárást indítottak.

David Mossop, az ausztrál fővárosi területi legfelsőbb bíróság bírája elutasította McBride azon állítását, miszerint a dokumentumok kiszivárogtatásakor nem volt tudatában annak, hogy bűncselekményt követ el. A bíró ítélete szerint az elkövető bűnösségét súlyosbítja, hogy magasrangú biztonsági engedélyét kihasználva jutott hozzá a dokumentumokhoz – jelentette az ABC alapján az MTI.

Fotó: Pixabay

(via index.hu)

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!