Tuzson Bence: az új gazdaságpolitika azt célozza, hogy az emberek jobban éljenek
Az új gazdaságpolitika célja, hogy az emberek jobban éljenek, a gazdaság erősödjön – mondta az igazságügyi miniszter a Fidesz nemzeti
Az új gazdaságpolitika célja, hogy az emberek jobban éljenek, a gazdaság erősödjön – mondta az igazságügyi miniszter a Fidesz nemzeti
A világrend eddig a neoliberális elveken nyugodott, a gazdaság, a kultúra és a nemzetközi kapcsolatok területén is. A világ neoliberális
Példátlan választási csalásra készülnek, mindezt nyilvánosan – reagált kedden a Fidesz által beterjesztett választásitörvény-módosításra az MSZP országgyűlési képviselője. Kunhalmi Ágnes
A népességszám változásai miatt a jogalkotónak kötelessége megváltoztatnia a választókerületeket, Karácsony Gergely azonban szándékosan hazudik ezzel kapcsolatban – közölte a
Fontos a szakemberutánpótlás a szociális szférában is – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetem
A magyar adórendszer jó irányba halad, nemzetközi rangsorok szerint a világ legversenyképesebbjei közé tartozik, és jövőre újabb könnyítések jönnek –
Az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt
Magyar Péter nagyotmondásai helyett a kormány megvédte a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést, megvédtük a családokat –
Súlyos hiba lenne a politikai párbeszéd felfüggesztése az Európai Unió és Izrael között, a közösség ezzel a reményét is feladná
Az aranyvízumok lehetőséget kínálnak a gazdag emberek számára, hogy lényegében megvásárolják a tartózkodási jogot – néha anélkül, hogy az adott
Manfred Weber politikai védelmet biztosít az Európai Parlamentben (EP) Magyar Péternek – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a
Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerekre rakódó adók mértéke, és itt a legmagasabb az élelmiszerek ára, miközben a legalacsonyabb a minimálbér
A DK újra benyújtja törvénymódosító javaslatát arról, hogy pedofil ügyekben mindenkinek, így a Magyar Katolikus Egyháznak is legyen feljelentési kötelezettsége
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése, amelynek alapja a gazdasági semlegesség. A rezsivédelmi alapot megszüntetik, de a rezsicsökkentett
Patrióta fiatalokra van szükség – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Fidelitas országos tisztújító kongresszusán szombaton, Debrecenben.
Magyarország és Szlovákia együttműködése stratégiai és baráti – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke péntek este újságírók előtt Budapesten, miután
Az MSZP szerint „első körben adómentessé kellene tenni a minimálbért, hiszen a legkevesebbet keresők kenyeréből nem szabad letörni”. Magyarországon egyre
A jövő kulcsa a sikeres fiatalság, a magyar kormány pedig elkötelezett a családok anyagi biztonsága mellett – hangsúlyozta a kultúráért
A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben –
A kollektív bűnösséget egyszer és mindenkorra el kell törölni, ez egyes területeken, például Kárpátalján még nem egyértelmű, a Vajdaságban viszont