Dagad a botrány: pert indítanak Lázár Jánosék „kastélymutyija” ügyében
A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adatigénylési pert indít Lázár János minisztériuma ellen, hogy megtudjuk, kiknek és miért akarja odaadni a
A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adatigénylési pert indít Lázár János minisztériuma ellen, hogy megtudjuk, kiknek és miért akarja odaadni a
A Magyar Péter vezette Tisza Párt sajtóosztálya arról tájékoztatta vasárnap a Közbeszédet, hogy a helyszínen 150-200 ezren, az online térben
Jelöljük ki együtt hazánk jövőjének sarokköveit! – szólított fel Magyar Péter a Tisza Párt március 15-ei ünnepségén szombaton Budapesten, jelezve:
Mi, magyarok, ha kell, össze tudunk fogni, szabadságunkért pedig az életünket is képesek vagyunk odaadni – jelentette ki a Kulturális
A magyaroknak ma azért kell szabadságharcot vívniuk, hogy gyermekeit normalitásra, a keresztény értékek tiszteletére és megtartására nevelhessék – hangsúlyozta a
A történelem és napjaink történései is arra figyelmeztetnek, hogy a magyaroknak, székelyeknek ágyú és harang is kell, sőt az egyik
Az áldozat az önzetlenség tetőfoka. Alig érthető, hogy vannak emberek, akik az életüket adják azért, hogy másoknak jobb legyen; nagyszerű
Budapesten az emberi méltósághoz való ragaszkodás a mi szabadságharcunk marad, mert a szabad társadalom azt jelenti, hogy annak polgárai nemcsak
A béke és a nemzeti egység megteremtését nevezte napjaink legfőbb feladatának a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke pártja március 15-i megemlékezésén.
A mi szabadságharcunk, éppúgy, mint 1848-ban, most sem csak a magyarok ügye, a csatát ma valójában a nyugati világ lelkéért
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a
Európa urai úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút, kerül, amibe kerül. „Majd kap cserébe gyors uniós tagságot, a
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke március 15-i beszédében modern úrbéri viszonyok felszámolásáról és a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséről beszélt. Komjáthi Imre
Holnap 15.00 órakor találkozzunk Budapesten, az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között – írta a ma megjelent
Az időjárás miatt vasárnap tartja a Momentum a Nagytétényi Forradalmi Pikniket. Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nagytétényi Forradalmi Piknik,
Az 1848-as márciusi forradalom a magyar történelem valaha volt legszebb napja, amikor a márciusi ifjak maroknyi csoportja vezetésével a nemzet
A kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési ára – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó
A kormány családi életpályamodellt épít, amelynek egyik eleme a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a
„Két független szakértő szerint komoly hiányosságok miatt veszélybe kerülhet a CATL debreceni akkumulátorgyárának hatósági engedélye. Ha a bíróság a szakvélemények