Lemondott a legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint benyújtotta lemondását a legfőbb ügyészi tisztségről, megbízatása 2026. augusztus 25-én szűnhet meg. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte
Nagy Gábor Bálint benyújtotta lemondását a legfőbb ügyészi tisztségről, megbízatása 2026. augusztus 25-én szűnhet meg. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az erről szóló
Leköpték Magyar Pétert, a miniszterelnök nem tesz feljelentést, jó egészséget kívánt inzultálójának – közölte a Kormányzati Kommunikáció szerdán az MTI-vel.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg
Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki
Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik – reagált Lázár János, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek arra, hogy kedden megjelent
A Tisza Párt parlamenti frakciója még nem döntött új köztársaságielnök-jelöltjéről, a képviselőcsoport a héten több alkalommal is egyeztet a lehetőségekről.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás kapcsán folytatott nyomozati cselekményt kedden a
Belső ellenőrzést rendelt el Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Lázárinfó kampánykörút feltételezett közpénzből történő finanszírozása miatt – közölte
Reagált Magyar Péter arra, hogy a Fidesz közlése szerint nyomozók jelentek meg a párt szervereit biztosító központban. A Fidesz saját
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend
A nándorfehérvári diadal jóval több egy régi csata emlékénél, a magyar hazaszeretet, a közös felelősség és a cselekvő összefogás története
Megjelent a Magyar Közlönyben az Alaptörvény 17. módosítása, amelynek kihirdetésével hivatalossá váltak az államfői megbízatást és több fontos közjogi szabályt
Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszűnése után átmenetileg az Országgyűlés egyik alelnöke láthatja el a parlament elnöki feladatait. Forsthoffer Ágnes
Az oktatás jövőjéről, a diákok bevonásáról és az érdekképviselet fejlesztéséről egyeztetett az Országos Diáktanács tagjaival Lannert Judit oktatási és gyermekügyi
Öt adónemet teljesen eltöröl a kormány – jelentette be a miniszterelnök Facebook-oldalán péntek délután, melyet az MTI szemlézett. Magyar Péter
Kétnapos rendkívüli ülést tart a jövő hét hétfőn és kedden az Országgyűlés. Magyar Péter miniszterelnök várhatóan mindkét nap felszólal napirend
A Tisza-kormány a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjáról döntött – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán. Magyar Péter hozzátette,
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán. „Benyújtottam a parlamenti