Szabó Bence átadta az adományt, Iványi Gáborék már tudják, mire költik
A korábbi nyomozó átadta felajánlását az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesületnek. A több százmillió forintos adománygyűjtésből származó támogatást az egyesület az Oltalom Kórház fogászati rendelőjének korszerűsítésére és a hajléktalanok ellátásának újraindítására fordítja. Respect, Szabó Bence! – a szerk.
Szabó Bence, a nemzeti nyomozó iroda korábbi nyomozója átadta adományát az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A közleményben felidézték, Szabó Bence márciusban egy interjúban beszélt a magyar titkosszolgálatok Tisza Párt elleni akciójáról, „ezért kirúgták a rendőrségtől és eljárást indítottak ellene”. Testvére gyűjtést szervezett a javára, az ezen összegyűlt mintegy 280 millió forint nagy részét Szabó Bence alapítványoknak, mások mellett az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlotta fel.
A csütörtökön átvett adományt az egyesület az Oltalom Kórház fogorvosi rendelőjének korszerűsítésére és a hajléktalanokat ellátó fogászati szakrendelés újraindítására fordítja – közölték.
Szabó Bence gyanúsítotti státuszát május elején az ügyben megszüntették, Pósfai Gábor belügyminiszter pedig május közepén bejelentette, hogy az ezredes a Belügyminisztériumban fog dolgozni, feladata a miniszteri kabineten belül az állomány, a rendvédelmi dolgozók véleményének megjelenítése lesz.
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!