Rekordsikert ért el az októberi állásbörze
A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt
A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt
A magyar színházművészet ismét gyászba borult: Tatár Eszter, a Jászai Mari-díjas rendező, műfordító és játékmester, életének 93. évében elhunyt. A
A törökszentmiklósi rendőrök egy eltévedt idős hölgyhöz siettek, aki gondosórájával kért segítséget – írja a police.hu. November 7-én este gondosóráján
A Telekom november 11-étől az összes budapesti metróvonalon elérhetővé tette az 5G hálózatot ügyfelei számára, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással
A Lidl Magyarország tavalyi kezdeményezését folytatva ezúttal sem nyitja ki üzleteit december 24-én. A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan
Az egykori SZDSZ-es miniszter szerint a kórházak felét be kellene zárni. „A politikának végre be kell vállalnia ezt a balhét!”
A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az
A kormány középtávú strukturális terve szerint nem várható változás a magyar nyugdíjrendszerben a közeljövőben, így nem emelik a nyugdíjkorhatárt, marad
A diákok számára ingyenes KRÉTA IFM alkalmazás segítségével a meglévő képességek is fejleszthetők. Nyelvet tanulni – bármely életkorban – kifejezetten
Óriási pusztítást vittünk, viszünk véghez a talajban – idehaza például sokkal nagyobb tömegű biomasszát tüntettünk el a talpunk alól, mint
Elsőként két vidéki rehabilitációs centrumban, Hévízen és Harkányban vehetik igénybe a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élő felnőtt betegek az élhetőbb életet
Az időjárási előrejelzések szerint jövő csütörtök és péntek környékén egy hidegfront érkezik, amely az Alpok térségében komoly változásokat hoz, és
Új havi riportban, közérthető módon közli a vasúti közlekedési adatokat a MÁV-csoport – közölte a cég vezérigazgatója pénteki Facebook-bejegyzésében. Hegyi
Sok még a bizonytalanság, de két hidegcsepp ütközése az Alpok térségében jelentős változást hoz hazánk időjárásában. A korábbi megalapozatlan találgatások
Hétfőn érte égtek a mécsesek minden magyar lelkében. Forgács Gábor színész, humorista a hét elején örök álomra hajtotta fejét. Több
Az 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Hadas Kriszta újságíró, riporter és szerkesztő temetése november 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor
Holtan találtak egy 85 éves nőt veszprémi lakásában, a rendőrség nagy erőkkel keresi az ismeretlen elkövetőt – közölte a Veszprém
A Bács-Kiskun vármegyében robbanásszerűen terjedő magas patogenitású madárinfluenza járvány indokolta, hogy e vármegyében és Csongrád-Csanád vármegyében is nagy arányban bővítsék
Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter, Litkai Gergely és az ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András, valamint Aszalós
Balogh Tamásné Eszter „ajándékként” került be Krausz Gábor fekete csapatába, ahol a főzések alatt sokszor kiverte a biztosítékot a többieknél.