Üvegvisszaváltás: nem veszi vissza az automata az üveget? Ezt kell tenned
Idén ünnepli fennállásnak 15. évfordulóját az Every Can Counts nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy megváltoztassa az alumínium italos dobozok újrahasznosításával
Idén ünnepli fennállásnak 15. évfordulóját az Every Can Counts nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy megváltoztassa az alumínium italos dobozok újrahasznosításával
A 4-es főút és a Gyarmati út kereszteződéséhez riasztották a tűzoltókat. Az egyikből személyautóból egy embert kiemeltek, és átadták a
Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori közkedvelt színésznője, szeptember végén szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben. Bár állapota az első napokban kritikus volt, most
A Gyermelyi elindította legújabb, átfogó kampányát, amely az együtt töltött családi pillanatok szépségére és jelentőségére hívja fel a figyelmet. Az
November 16-án, 94 éves korában elhunyt Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió nyugalmazott szerkesztője, akinek neve összeforrt a magyar zenei élet
Az első havazás időpontja már látótávolságon belül van – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál (SZON) agrometeorológust kérdezett meg az időjárás alakulásáról.
Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, hiányra mégsem kell számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban és a kiváló minőség is
A tavalyi nagy sikerű körútja után idén is ellátogat Magyarországra az eredeti finn Mikulás, vagyis Joulupukki. A tizenhárom napos országos
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Heti TV Pirkadat című műsorában az illegális migráció veszélyeiről beszélt. A főtanácsadó arról
Tavaly nyáron egy feltuningolt Mercedes és két BMW gyorsulási versenyt rendezett az Árpád hídon. A Mercedes sofőrje elvesztette uralmát autója
Az ünnepi szezon közeledtével egyre többen böngészik a webáruházak kínálatát. A korábbi évek tapasztalatai alapján karácsony előtt többszörösére emelkedik a
Komoly következményekkel zárult a Dancing with the Stars egyik sztárja, Andrei Mangra körüli botrány. A táncos, aki Szabó Zsófi partnereként
November 16-án, szombat este az X-Faktor második élő show-ja izgalmas és emlékezetes pillanatokat hozott, nemcsak a lenyűgöző produkciók miatt, hanem
Lezárták az M3-as autópályát a Budapest felé vezető oldalon Hort térségében baleset miatt – közölte az Útinform hétfő délelőtt. Azt
Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték azt a 69 éves gyulai férfit, aki karateedzőként kiskorú tanítványait molesztálta – tájékoztatott a Békés Vármegyei
A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a 13. havi nyugdíj rendelkezésre álljon! – hangsúlyozta a kultúráért és innovációért felelős
A bankok is beleálltak a Black Friday akciódömpingbe: az áruhiteleknél jönnek a 0%-os THM-es ajánlatok, a személyi kölcsönöknél akciókkal és
Ha imádod a karácsonyi vásárokat, akkor nem is kell olyan messzire menned. Európában számos meseszép karácsonyi vásárt találhatunk, de hazánkban is
A naptári tél Magyarországon hivatalosan december 1-jén kezdődik, és február 28-ig (szökőévben február 29-ig) tart az északi féltekén. A csillagászati
Ha ma is folytatódik az eső széria az aranynál, akkor akár három éve a legrosszabb hetet zárhatja a nemesfém árfolyama.