Megöltek egy férfit Eperjeskén, egy nőt pedig súlyosan bántalmaztak
Megöltek egy férfit Eperjeskén, egy nőt pedig úgy megvertek, hogy súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A 64 éves gyanúsítottat elfogták
Megöltek egy férfit Eperjeskén, egy nőt pedig úgy megvertek, hogy súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A 64 éves gyanúsítottat elfogták
A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára
Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 20-án, szombaton. A ferihegyi repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és
A jelenlegi hőség hamarosan elhalványulhat az előttünk álló évtizedek extrém időjárási viszonyai mellett. A Klímapolitikai Intézet közleménye szerint, ha az
A legmodernebb berendezések mellett is nagy kihívásokat jelent a rekordhőségben a műtétekhez szükséges megfelelő hőmérséklet biztosítása. A műtőblokkok klímarendszerei ugyan
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Azt írták,
A teljes magyar kormánymédiát bejárta egy videó, melyben annak készítője azt játszotta el, hogy ő Donald Trump merénylője. Később belátta, hogy rossz
Kilenc személygépkocsi karambolozott Bicskénél, az M1-es autópálya 34-es kilométerszelvényénél, Budapest irányába. Az érintett szakaszon egy sávon halad a forgalom –
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot
Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó személyvonat Nyíregyházán, a Kótaji útnál csütörtökön hajnalban – közölte az MTI-vel az Országos
Hétfőn összesen 47 magyarországi turistát szállítottak kórházba, miután megebédeltek a herkulesfürdői szálláshelyükön, írja a maszol.ro. A turistákon ételmérgezés tünetei jelentkeztek, ezért az
Mintegy 150 embert evakuáltak. Kisebb tűz volt egy debreceni egészségügyi intézményben, mintegy százötven ember hagyta el az épületet – közölte
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj miatt forgalmirend-változás lesz július 18-21. között – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
Bántalmaztak egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, az ügyben nyomoz a rendőrség. A múlt héten történt esetről a szoljon.hu hírportál számolt
A földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is. Földrengés volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor –
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi az 53-es számú főúton Akasztó térségében; a
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lébény térségében – közölte az Útinform szerda délelőtt
Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője kedden a Facebook-oldalán megosztott videóban közölte ezt, és azt mondta, hogy a törvény
Magyarország uniós szavazati jogának megvonását követelik az Európai Parlament képviselői a magyar miniszterelnök sokat bírált oroszországi és kínai útja után