100 ezer forint iskolakezdési támogatást ad a magyar kormány a határon túli magyaroknak
Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli diákok iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. Minden gyermek
Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli diákok iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. Minden gyermek
Magyarország csütörtökön három olyan terepjáró tűzoltóautót bocsát Észak-Macedónia rendelkezésére, amelyek képesek arra, hogy a tűzfészkeket közvetlen közelről oltsák el –
A HungaroMet városokra elérhető adatsorai alapján, az emberi tűrőképesség és az egészségre gyakorolt hatás szerint az idei júliusi hőhullám volt
A nyár egyik legnépszerűbb gyümölcse a dinnye, melyből a szezon során nagy mennyiségben vásárolnak a fogyasztók. Rendkívül fontos, hogy az
Már Magyarországon is elérhető az új technológia, mellyel energiahatékony módon javítható lakások levegőminősége. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap
Első fokon végrehajtandó szabadságvesztésre, három év börtönbüntetésre ítélték egy, a megbízhatósági vizsgálaton megbukott kormánytisztviselőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség
A családalapításhoz óriási segítség a babaváró támogatás, és mivel a cél nem az, hogy büntessék a családokat, hanem az, hogy
A kereszténydemokraták – szövetségben a Fidesszel – abban hisznek, hogy Magyarország erejét az egészséges és összetartó magyar családok jelentik, ezért
Egy ember meghalt, amikor kigyulladt egy hétvégi ház kedden késő este a Pest vármegyei Dömsödön – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi
Több nőt – köztük a saját élettársát is – prostitúcióra kényszerített egy 32 éves férfi, akit emberkereskedelemmel, kényszermunkával, valamint kerítéssel
Az elmúlt héten elérte a napi 2,5 milliót azoknak a palackoknak a száma, amelyeket az új üvegvisszaváltási rendszerben váltottak vissza
A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában
A veszprémi székhelyű Balaton Busz Bt. üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat előreláthatólag szeptember 1-jétől Hódmezővásárhelyen – döntött keddi ülésén a város
A 2024-es év második negyedéves jelentésében a McDonald’s forgalomcsökkenésről számolt be, amely az elmúlt 13 negyedévben egyszer sem fordult elő
Hárman haltak meg egy ráfutásos balesetben az M3-ason, Mezőkövesd és Mezőkeresztes között kedden. Egy autó vezetője nem tartott megfelelő követési
Letartóztatásba helyezett a Debreceni Járásbíróság egy rendőrökre szamurájkarddal támadó férfit – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel
Harmincöt éves rekord dőlt meg Békés vármegyében: idén 320 fehér gólya pár 1102 fiókát nevel – közölte a Körös-Maros Nemzeti
Kedden csupán a keleti országrészben élénkülhet meg az északias szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna a fegyverszállítás miatt zsarolja Magyarországot. Menczer Tamás a
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze az Újköz és a Hosszú utca találkozásánál Újkígyóson hétfő délután