Belpol

Az MSZP szerint Novák és Varga rombolja a magyarországi gyermekek biztonságát és növelték annak az esélyét, hogy szexuális bűncselekmények áldozatává váljanak

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott egy olyan személynek, aki pedofil bűncselekmények eltitkolása érdekében több gyermeket is megpróbált megvesztegetni – tájékoztatta a Közbeszédet Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

A politikus szerint Varga Judit igazságügyi miniszterként pedig hozzájárulását adta egy olyan személynek nyújtott kegyelemhez, aki kiszolgáltatott, gyermekotthonbéli gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot próbált eltussolni.

Tóth Bertalan úgy vélekedik, hogy ebben az ügyben felelőssége van Novák Katalinnak, aki meghozta a kegyelmi döntésről a határozatot, valamint felelőssége van Varga Juditnak a Fidesz EP-listavezetőjének is, aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte egy pedofil bűntársának kegyelmét!

Az MSZP politikusa lapunkat úgy tájékoztatta, hogy egy 2007-es alkotmánybírósági határozatban rögzítésre került, hogy a miniszter sem kötelezhető arra, hogy az államfő kegyelmi döntésről szóló határozatát automatikusan ellenjegyezze, azonban Varga Judit ezt mégis megtette.

Tóth Bertalan elmndta: Novák Katalin és Varga Judit cselekménye morálisan elfogadhatatlan, tevékenységükkel rombolják a magyarországi gyermekek biztonságát és növelték annak az esélyét, hogy szexuális bűncselekmények áldozatává váljanak, ráadásul az  intézményvédelmi kötelezettség nem tud érvényesülni akkor, ha pedofil bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó személyek elnöki kegyelemben részesülnek.

A frakcióvezető megerősített, hogy eset az Alaptörvény szellemiségét is egyértelműen sérti, annak céljával ellentétes, erre való tekintettel Novák Katalin tisztségétől való megfosztása indokolt, Varga Juditot pedig a kormánypártnak vissza kell hívni a Fidesz EP-listájának éléről – tette hozzá.

Ezeket olvasta már?

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük