Matteo Salvini: Európa túl sok muszlim bevándorlót enged be
Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini
Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini
Magyarország nemcsak szavakban, hanem tettekben is segít! – írta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn. A mellékelt videóüzenetben Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A kultúra, az identitás és a patriotizmus hármassága meghatározza, hogy valójában kik vagyunk – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és
Az európai ügyek minisztériumának vezetője szerint a Magyarországnak kínált amerikai pénzügyi védőpajzs üzenete eljutott oda, ahova kellett, ezt mutatja a
Magyarországon adott a versenyképes gyógyszeripar mind komponense: az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság, a megfizethetőség és innovációs készség is – mondta a
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság –
A Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. A magyar válogatott kapitánya és a Liverpool sztárja kétszer is
A női kézilabda NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is címvédő Győr Audi ETO KC 2029-ig szerződést hosszabbított világbajnok kapusával,
A békepárti és patrióta kormányoknak össze kell fogniuk, és azon kell dolgozniuk, hogy mielőbb béke legyen – mondta Hankó Balázs
Három ismeretlen drónt észleltek vasárnap éjjel a belgiumi Doel atomerőmű felett – jelentette be az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie
A washingtoni magyar-amerikai csúcstalálkozó tétje az volt, hogy karácsonyra háromszorosára nőnek-e az energiaárak, amit sikerült is elkerülni, és aki ezt
Donald Trump elnökkel kezet ráztunk az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességre. Amíg ő az elnök ott, és én
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
Donald Trump „becstelennek” nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított
A békepárti és patrióta kormányoknak össze kell fogniuk, és minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy mielőbb béke legyen – hangsúlyozta
Magyarország továbbra is a teljes erejével támogatja az amerikai elnök békeerőfeszítéseit, hazánk készen áll arra, hogy helyszínt biztosítson az ukrajnai
Négy ember életét vesztette, hárman pedig megsérültek, amikor pénteken a kaukázusi Dagesztáni Köztársaságban lezuhant egy Ka-226-os magánhelikopter. A sérültek közül
Hosszú kihagyás után ismét színpadra lép Cserhalmi György, a nemzet színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész: Székfoglaló című
Büntethetőséget kizáró kóros elmeállapota miatt jogerősen felmentette a vád alól a Kaposvári Törvényszék azt a férfit, aki kanalat szúrt egy
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Cziffra György emlékére magyar vonatkozású műsorral debütál New Yorkban vasárnap – közölték az esemény szervezői pénteken