Óriási botrány a sportban: négy bajnokot egyszerre tiltottak el
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy kiemelkedő georgiai sportolót – két súlyemelőt és két birkózót – négy évre eltiltott a versenyzéstől,
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy kiemelkedő georgiai sportolót – két súlyemelőt és két birkózót – négy évre eltiltott a versenyzéstől,
Műszaki karbantartás miatt hétfőtől forgalomterelés várható az M1-es autópályán Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az
Az izraeli haditengerészet péntek reggel feltartóztatta a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, a Marinette nevű
A kormány gazdasági semlegességi stratégiája mára bizonyítottan a jelenleg zajló autóipari forradalom legnagyobb nyertesei közé tette Magyarországot, amely az ágazat
Az orosz import nélkül a magyar családok energiaszámlája háromszor-négyszer nagyobb lenne, a benzin és a gázolaj literje pedig ezer forint
A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig 2 millió 209 ezer 534-en kapták meg – közölte a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a
Befejezi sportolói karrierjét Szilágyi Réka Európa-bajnoki negyedik helyezett gerelyhajító. A 29 éves sportoló Facebook-oldalán közölte döntését, melyet kényszerűségből hozott meg.
Ezernyi okunk van arra, hogy azt akarjuk: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ne folytathassa a tevékenységét –
Csütörtöktől a rendelkezés visszavonásáig kötelező a maszkviselés a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) mindhárom kampuszán, vagyis a Nagyerdei, a Kenézy
A második helyezett Borussia Dortmund otthonában lép pályára a harmadik RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában, s amennyiben Gulácsi
Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is – mondta Orbán Viktor csütörtökön
A moldovai választásokon az európai eszme győzött, Oroszországnak nem sikerült destabilizálnia az országot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter a
Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Moldova előtt – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn
Öt év múlva, 2030-ban közös Európa-bajnokságon szerepelhetnek az úszók, atléták és tornászok. A vizes sportokat tömörítő európai szövetségnek (European Aquatics)
A következő évben szeretne szintet lépni a kerékpáros Fetter Erik, aki sok téren érez még magában erre potenciált. Fetter az
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára
Stollár Fanny és Kato Miju bejutott a negyeddöntőbe a 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna
Marozsán Fábián két szettben kikapott hétfőn Jannik Sinnertől, így a negyeddöntőben fejezte be a szereplését a 4,01 millió dollár (1,32