Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
Orbán Viktor miniszterelnök kellett ahhoz, hogy megtudjuk, ki Soros György, és Soros György üzletember kellett ahhoz, hogy a világ megtudja,
Orbán Viktor miniszterelnök kellett ahhoz, hogy megtudjuk, ki Soros György, és Soros György üzletember kellett ahhoz, hogy a világ megtudja,
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám a délnyugati, nyugati tájak fölé vastagabb felhők is
Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, emellett több magyar filmben
Sávot és irányt is tévesztett az a lengyel kamionos, aki néhány kilométer hosszan szemben haladt a forgalommal az M30-as sztrádán
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült
Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co.
A baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálat eredményeiről tárgyal e heti egynapos ülésén hétfőn az
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám a délnyugati, nyugati tájak fölé vastagabb felhők is
Káel Csaba kormánybiztos és Mao Jü, a China Film Administration vezetője széles körű filmszakmai együttműködésről írt alá megállapodást a magyar-kínai
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse egyik általános iskolájában történt bántalmazás ügyében.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616
Népszerű az év eleje óta igényelhető csok plusz – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a
Ismét megjelennek Korda György és Balázs Klári legjobb dalai. A népszerű énekes idei jubileumára időzített Korda 85 című vinyl szombattól
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez – hívta fel a figyelmet
A csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ is példázza, hogy Magyarország jól, a
Meghalt az árvízben egy ötéves gyermek Texasban vasárnap, több száz további embert ki kellett menteni, az állam keleti részén több
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten – ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok
Az elmúlt években rengeteg fővárosi egészségügyi fejlesztés valósult meg kormányzati forrásból, az ellátás minden szintjét érintő beruházások történtek az infrastruktúra,
Meg kell tenni mindent a magyar nemzet fennmaradásáért, a magyarságunk megőrzéséért, ez azonban nem könnyű feladat, egyszerre kell fókuszálni az