Mindenki rohan: országos boltbezárást jelentettek be
A Lidl Magyarország tavalyi kezdeményezését folytatva ezúttal sem nyitja ki üzleteit december 24-én. A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan
A Lidl Magyarország tavalyi kezdeményezését folytatva ezúttal sem nyitja ki üzleteit december 24-én. A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan
Az egykori SZDSZ-es miniszter szerint a kórházak felét be kellene zárni. „A politikának végre be kell vállalnia ezt a balhét!”
Az egyedülálló adventi-karácsonyi látványosság három héttel ezelőtti bejelentése óta az idegenforgalmi irodákban már javában csörögnek a telefonok: a Téli Csoda Mörbischben
A legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter számos új gazdasági döntést ismertetett, amelyek középpontjában a lakosság támogatása és a gazdaság élénkítése
A kormány középtávú strukturális terve szerint nem várható változás a magyar nyugdíjrendszerben a közeljövőben, így nem emelik a nyugdíjkorhatárt, marad
A diákok számára ingyenes KRÉTA IFM alkalmazás segítségével a meglévő képességek is fejleszthetők. Nyelvet tanulni – bármely életkorban – kifejezetten
Óriási pusztítást vittünk, viszünk véghez a talajban – idehaza például sokkal nagyobb tömegű biomasszát tüntettünk el a talpunk alól, mint
A Tisza Párt elnöke politikai botrányt emleget. Ma délután 16.00 órától rendkívüli sajtótájékoztatót, valamint FB és Youtube élőt tartok a
Az idei évben nem kerül sor évközi nyugdíjemelésre, mivel az inflációs előrejelzés alacsonyabb, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke volt.
Az ismert orosz asztrológus, Tamara Globa különleges előrejelzést tett: november elején néhány csillagjegy számára olyan váratlan anyagi siker jöhet, amelyre
Tóth Gabi, a népszerű énekesnő és párja, igyekeznek maguk mögött hagyni az elmúlt hetek nehézségeit, és új energiákkal vágnak bele
Az időjárási előrejelzések szerint jövő csütörtök és péntek környékén egy hidegfront érkezik, amely az Alpok térségében komoly változásokat hoz, és
Falusi Mariann, a Pa-Dö-Dő együttes ikonikus énekesnője, nehéz időszakon megy keresztül. A legendás duó másik tagja, Lang Györgyi 2023 májusában
Ez az anya meghúzta a vészféket, arra kér minden szülőt, hogy legyen nagyon óvatos, addig állítsa le a folyamatot, amíg
Időről-időre fellángol a vita, hogy étolajjal, vagy zsírral sütve finomabbak-e, egészségesebbek-e a sültek. A hetvenes-nyolcvanas évek elhibázott dietétikai kutatásai és
A budapesti uniós informális találkozó napirendi pontjai a szokásosnál jóval később, csak alig egy nappal a kezdés előtt kerültek ki
A téli hónapok beköszöntével a szervezetünk számos kihívással néz szembe, hiszen ekkor tetőzik az influenzaszezon, illetve a hidegebb hőmérséklet miatt
Sok még a bizonytalanság, de két hidegcsepp ütközése az Alpok térségében jelentős változást hoz hazánk időjárásában. A korábbi megalapozatlan találgatások
Hétfőn érte égtek a mécsesek minden magyar lelkében. Forgács Gábor színész, humorista a hét elején örök álomra hajtotta fejét. Több
Becsületes, hozzáértő, szorgalmas újságíró volt a kereskedelmi tévézés, a „szociális média”, a késő kapitalizmus, az érdektelen információk áradásának korában. Meg