Növényi étrend egy hónapra: ingyenes kihívást hirdetnek januárra
Több mint 35 ezer résztvevőt várnak idén a Veganuár szervezői. januárban ismét elindul a növényi alapú étrend egészségügyi, környezeti és
Több mint 35 ezer résztvevőt várnak idén a Veganuár szervezői. januárban ismét elindul a növényi alapú étrend egészségügyi, környezeti és
Szeptember 1-jétől új szabályok lépnek életbe a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásával és felhasználásával kapcsolatban. Az Orbán Viktor miniszterelnök által
Mutatjuk, milyen idő lesz ma és a következő napokban! Enyhülés, majd újra jön a hideg. Csütörtök, december 12. A felhőzet
A Nemzeti Színház igazgatója nyílt levélben reagált az Index beszámolójára, amely Csáki Judit legújabb könyvét mutatja be. Az életrajzi-beszélgetős kötet
Sokak szerint az egész világon elérhető egyik legegészségesebb zöldség, valamilyen okból egy kicsit mégis elfeledkeztünk róla. Nem árulunk zsákbamacskát: a
A 13. havi nyugdíj, amelyet 2021-től lépcsőzetesen vezettek vissza, minden év februárjában érkezik a jogosultak számára. Összege megegyezik az aktuális
Sorjáznak az akciós autók akciós THM-mel a kereskedőknél. A lízingcégek is gyakran nyújtanak 0 százalékos vagy 2-5 százalék közötti THM-mel
A szeretet ragyogása: Hogyan születnek meg a modern lakásékszerek? Gergő-Nagy Krisztina kapta a 2025-ös Női Kiválósági Díjat művészet kategóriában Ragyogó
November 14-én a Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy 2025 januárjától új lakhatási támogatási program indul, amely jelentős segítséget nyújthat a 35 év
A főfogások elkészítése nem feltétlenül igényli azt, hogy megszakadjunk a konyhában, hiszen vannak a villámgyors alternatívák mellett olyan ételek is,
Novemberben 0,1 százalékkal drágultak a lakások az egy hónappal korábbihoz képest, míg októberben 2,8 százalékos volt a havi szintű országos
Az ünnepi nyitva tartással a vásárlók és a munkatársak igényeit hangolta össze a PENNY – tájékoztatta a cég a Közbeszédet.
Öt évvel ezelőtt történt a tragédia, amikor is a hétszeres Formula 1 bajnoka rendkívül súlyos fejsérülést szenvedett síelés közben. Michael
Az építőipar férfias terep, ahol a nők jelenléte még mindig ritkaságszámba megy. A szakmát övező sztereotípiák és előítéletek sokáig távol
Az MBH Bank reprezentatív kutatásban vizsgálta az ünnepi pénzköltési szokásokat. Az emberek többsége már 3-4 héttel karácsony előtt megkezdi az
A 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális terméktesztjének főszereplői a kókuszos szaloncukrok voltak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összesen 19
Magyar kvantumszimulációs szoftert használ a legújabb gyorsító kártyáihoz egy techóriás cég. A fejlesztés a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója, Legeza
Egyedi évfordulós borral tisztelegnek Thummerer Vilmos öröksége előtt. A borkedvelők és gyűjtők számára ritkán adódik ilyen különleges alkalom: a Thummerer
Nagy János, makrogazdasági elemző. Ma reggel tette közzé a KSH az novemberi infláció adatokat. A fogyasztói árak 0,5 százalékkal nőttek
Környezetbarát és energiatakarékos az új technológia. A meleg víz elengedhetetlen része a mindennapjainknak, de vajon tisztában vagyunk azzal, milyen hatékony