Skip to content
Közbeszéd

  • Belföld
  • Külpol
  • Belpol
  • Sport
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Pletykafészek
  • Vélemény
Elképesztő: három karácsonyi főétel, ami szinte magától elkészül
Belföld

Elképesztő: három karácsonyi főétel, ami szinte magától elkészül

2024.12.10. Közbeszéd aktuális,  hírek

A főfogások elkészítése nem feltétlenül igényli azt, hogy megszakadjunk a konyhában, hiszen vannak a villámgyors alternatívák mellett olyan ételek is, amiket egy kis előkészítést követően csak a sütőbe kell tenni, hogy aztán maguktól elkészüljenek.

Olyan korábbi receptjeinkből válogattunk, melyek között mindenki megtalálja a számára ideális főételt, hiszen a testes steak mellett egészségtudatos étrendbe is beillő lazaccal és könnyű sült pulykával is készültünk.

T-bone steak

James Martin brit sztárszakács receptje a tökéletes bizonyíték arra, hogy a T-bone steak elkészítése nem is olyan nagy ördöngösség, mint ahogyan azt gondoljuk, hiszen néhány egyszerű alapanyaggal és tudatos konyhatechnológiai megoldásokkal bárki az ünnepi asztalra teheti.

Ráadásul valóban pár perc alatt elkészül, így nem kell az egész napot a konyhában tölteni a tökéletes főétel előkészítéséhez.

Tejszínes, spenótos lazac

A toszkán ízvilágú lazac serpenyőben készül. A halat krémes szósz öleli körül, hogy az ízélményt spenót, szárított paradicsom és parmezán tegye teljessé. A fogás gyakorlatilag tizenkét perc alatt elkészíthető, így garantálja a stresszmentes karácsonyi készülődést.

Sült pulyka

A sült pulyka az Egyesült Államokban hagyományos hálaadási étel, Magyarországon pedig karácsonykor kerül a leggyakrabban az ünnepi asztalra. Az általános vélekedéssel ellentétben nem ajánlott a pulykát megtölteni, mire ugyanis az üregben lévő töltelék tökéletes állagúra sülne, addigra a pulykahús már kiszárad.

A pulyka üregébe tegyünk inkább olyan alapanyagokat, amelyek ízesítik a húst és a szaftját is. Mehet bele só, bors, vöröshagyma, alma, sárgarépa, zeller vagy citrusféle is.

Címlapkép: Pixabay

Ezeket olvasta már?

(via roadster.hu)

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

  • Ingatlan,com: lassult a lakások drágulása novemberben
  • Európai keresztény politikai kultúrát sürget a Jobbik elnökhelyettese

Cikkajánló

Mészáros Lőrinc jó tanácsát saját cége is megfogadta: "ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!" Nagy sikerük volt.

Mészáros Lőrinc hatalmas lépést tett

2024.05.29. MTI

Mészáros Lőrinc hatalmas lépést tett. Mészáros Lőrinc – magánemberként – speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és

Tavaszias idővel robban be a március

Tavaszias idővel robban be a március

2024.02.29. Közbeszéd

Március első hétvégéjén is folytatódik a tavaszias, kellemes időjárás, csak néhol növekszik meg a felhőzet és ezekben a gócokban a

Orbán Viktor fogadta Csád elnökét

Orbán Viktor fogadta Csád elnökét – elképesztő mire készülnek

2024.09.09. MTI

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este a Karmelita kolostorban vacsora keretében tárgyalt Mahamat Idriss Déby Itnoval, a Csádi Köztársaság elnökével, aki

A következő napokban jelentős időjárási változásokra készülhetünk, különösen a Dunántúlon, ahol tartósabb felhősödés várható.

Hatalmas szélviharok, sűrű köd és dermesztő hideg fenyeget

2025.01.13. Közbeszéd

A következő napokban jelentős időjárási változásokra készülhetünk, különösen a Dunántúlon, ahol tartósabb felhősödés várható. Az ország többi részén is előfordulhatnak

Magyar Péter jelentkezőket keres az EP-választásra

Íme Magyar Péter bejelentése, amitől rettegtek Orbánék

2024.04.15. Közbeszéd

Hamarosan országjárásba kezdenek. Jogerős lett a Tisza Párt regisztrációja a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra – jelentette be a

Borító: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Brexit Alkalmazkodási Tartalék pályázaton elnyert támogatások tanúsító okleveleinek átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 28-án.

Szijjártó újabb gyárat hozott hazánkba – Mutatjuk, hol épül a gigaberuházás

2023.09.08. MTI

Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN –

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Közbeszéd legfrissebb hírei

  • Nagy a baj: szinte teljesen elapadt a hazai tó, ilyet még nem láttál
  • Megszűnik az örökös számolgatás? Szenzációs megoldás érkezett az inzulinrezisztensek és cukorbetegek számára
  • Sokan elkövetik ezt a hibát a reggeli kávéval: Pedig ez történik a testeddel, ha cukor helyett mézet használsz
  • Csak 2 összetevő a konyhából: Lefújtam vele a kertet, és másnapra az összes gaz eltűnt
  • Te is elköveted? Elég egyetlen kanál ebből a 200 forintos szerből: Így lesz a bolti krumpliból is luxuséttermi köretlesz rágós a sült krumpli, hiába veszel prémium alapanyagot
  • Hivatalos: Megvan a garancia az egészségügyi béremelés folytatására – Ezt írták alá Takács Péterék
  • Milliós tömeg indulhat meg: Bakondi György drámai figyelmeztetést adott ki az új migrációs hullámról
  • Jön az extra nyugdíj áprilisban: ennyi lesz a pontos összege
  • 260 993 forint alatti a nyugdíjad? Ennek nem fogsz örülni, sokaknak fájni fog
  • Hidegzuhany a nyugdíjasoknak: minden 3. időst érint Magyarországon
  • Pénzhoroszkóp 2026. április 10.: Váratlan bőség vagy pénzügyi csapda? Mutatjuk, kinek hoz szerencsét a Merkúr
  • Szerelmi horoszkóp 2026. április 10.: A Vénusz tüzes tánca váratlan vallomásokat és forró pillanatokat hoz
  • Napi horoszkóp 2026. április 10.: Sorsfordító felismerések várnak a csillagjegyekre – Téged mi ér ma utol?
  • Itt a friss jelentés: megérkeztek az új magyar adatok, a háború árnyékában minden megváltozik a boltokban
  • Új szabály az április 12.-i választáson! A szavazók nagy része nem is tud róla!
  • Vége a banki csalók trükkjeinek? Hatalmasat lépett az Erste, minden ügyfélnek tudnia kell róla
  • Napi pénzhoroszkóp 2026. április 9.: Fontos fordulat a pénzügyekben
  • Szenvedély vagy szakítás? Szerelmi horoszkóp 2026. április 9.: Három csillagjegynél ma mindent borít a sors!
  • Napi horoszkóp 2026. április 9.: Sorsdöntő fordulat jön, három csillagjegy élete gyökeresen megváltozik
  • Kiderült a titok: Orbán Viktor elmondta, miről állapodott meg valójában Putyinnal még 2009-ben

Oldalak

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Partnerek
  • Rólunk
Közbeszéd logó

Hírek, tények, vélemények.
Minden amiről a köz beszél, csak őszintén, csak egyenesen.

Copyright © 2026 Közbeszéd | Minden jog fenntartva!