Megérkezett Gyurcsány Ferenc lakóautó körútjának második napi menetrendje
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Facebook-bejegyzésében közölte ma induló lakóautó körútjának második napi menetrendjét. 9:30 – Gönyű, Kossuth Lajos utca
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Facebook-bejegyzésében közölte ma induló lakóautó körútjának második napi menetrendjét. 9:30 – Gönyű, Kossuth Lajos utca
Kétszámjegyű drágulás után már a milliós átlaghoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban. A Duna House adatai szerint
Március 20-án ünnepeljük az Egészséges Száj Világnapját, amely a szájhigiénia fontosságára és az ehhez kapcsolódó betegségek megelőzésére hívja fel a
Tompos Márton pártelnök nyílt levelében hívja a Momentum tüntetésére Magyar Pétert, az MKKP-t, a Szikrát és Vona Gábort. Tompos hangsúlyozta:
Hamarosan indul az osztálykirándulási szezon, de most még van idő, hogy a tanárok, szülők lefoglalják a legjobb helyeket. Május közepétől
A tiramisu egy igazi olasz klasszikus, amely minden desszertszerető szívét meghódítja. Lágy, krémes, kávéillatú rétegei tökéletes harmóniában olvadnak össze, miközben
Az RTL nagysikerű társkereső realityje immáron a nyolcadik évaddal jelentkezik 2025-ben. Hamarosan pedig bemutatkoznak a párra váró gazdák. Április 5-én,
2025. március 18-ai horoszkópod megmutatja, hogy egy különleges nap, amely új lehetőségeket és izgalmas kihívásokat tartogat minden csillagjegy számára. Fedezd
Ez az egyszerű barackos pite recept tökéletes választás, ha valami gyors, mégis különleges desszertet szeretnél készíteni. A puha tészta és
A Tisza Párt differenciáltan vezetné be a nyugdíjas honfitársaink számára a SZÉP-kártya juttatást, amit élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre lehetne
Most hétvégén tartják az időközi országgyűlési választást Újpest és Angyalföld országgyűlési képviseletéért. Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese ennek
A holtankoljak.hu tájékoztatása szerint a héten kedden kisebb korrekciót figyelhetünk majd meg az üzemanyagárakban. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2
Hiába magyarázkodik most gyáván a Orbán Viktor. Március 15-én a magyar nemzet többségét hasonlította eltaposandó rovarhoz – írta Magyar Péter,
A Fidesz beadta a Pride betiltásával kapcsolatos törvénymódosítást. Most különösen fontos és aktuális, hogy kiálljunk az LMBTQI emberek mellett és
Alig több, mint egy évtizede még elsősorban a kollégák vagy a szomszéd élménybeszámolói motiválták a családokat a következő nyaralási célpont
Elindult Gyurcsány Ferenc lakóautója két hetes országjáró körútjára – tájékoztatta a Közbeszédet a DK sajtóirodája. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció
A ConSIMium az Európai Unió Tanácsának hallgatói szimulációs rendezvénye, amelyen minden EU-tagállam hatfős delegációval képviseli hazáját. A magyar csapat tagja
Megalapították a Kepsoft Collaborative nonprofit céget, a nemzetközi kezdeményezés a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek életét kívánja megkönnyíteni. A HUN-REN Közgazdaság-
Folytatódik az RTL népszerű bűnügyi vígjátéka, A renitens. Az új évadban Gáspár Kata most először játszik együtt színész szüleivel, Bánsági
Ha van egy desszert, amely örök kedvenc és mindig gyorsan elfogy, akkor az a csokis muffin. Egyszerű elkészíteni, tökéletes reggelire,