Belpol

Jó hírt közölt Magyar Péter: áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek

Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek, ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be csütörtökön. A kormány emellett a tűzifa és az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentésén is dolgozik, utóbbi akár több százmilliárd forintos kiesést is jelenthet a költségvetésnek.

A vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele 7 milliárd forintba kerül a költségvetésnek – közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, ahol azt is bejelentette, hogy a kormány dolgozik a tűzifa és az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentésén is.

A miniszterelnök elmondta, 41 ezer készítmény van jelenleg forgalomban, és ebből több tízezer vényköteles gyógyszer, ezekre mind vonatkozik majd az áfamentesség szeptember elsejei bevezetése, amely értékelése szerint rengeteg embernek segít majd.

Emlékeztetett: az intézkedés szerepel a Tisza Párt programjában, és a korábbi országjárása során is ez volt az egyik legfőbb kérése az embereknek. Kiemelte: sok, nehéz helyzetben lévő – beteg gyerekeket, hozzátartozókat ápoló – családnak jelent óriási terhet – az állami támogatás mellett is – a vényköteles gyógyszerek kiváltása.

Magyar Péter közölte azt is, hogy a kormány dolgozik a tűzifa áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentésén, reményeik szerint az erről szóló döntést még az idei tél előtt be tudják majd jelenteni.

Beszámolt arról: szintén a Tisza Párt vállalása volt az egészséges élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése is, ehhez viszont átfogó előkészítés szükséges. Az intézkedés a költségvetésnek 150-300 milliárd forintjába is kerülhet, attól függően, hogy milyen tágan határozzák meg az egészséges élelmiszerek körét – jelezte.

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük