Egy csallóközi, ma már Szlovákiához tartozó faluban, Ekelen látta meg a napvilágot Vajda Julianna 1776. október 26-án. Apja, aki hajóács és gabonakereskedő volt, hamar tekintélyes vagyonra tett szert, és családját egy idő után Komáromba költöztette, mert gyerekei jövőjét ebben a gyorsan fejlődő városban látta biztosítottnak. A férfi a munkája miatt sokat volt távol, az anya pedig, aki a visszaemlékezések szerint a „szelíd jóság és engedelmesség megtestesítője” volt, boldog családi légkörben nevelte a gyerekeit. (Ferenczy Miklós: Csokonai Vitéz Mihály múzsája, Lilla, Hévíz, 2003/3.)

Szerelem első látásra

A család Julianna nevű lánya fiatalkorától kezdve érdeklődést mutatott a költészet iránt, rendszeresen megfordult a város irodalomkedvelő társaságaiban. A visszaemlékezések szerint, Fábián Julianna komáromi költő szalonjában találkozott először Csokonai Vitéz Mihállyal, akit egyből megigézett a „szőke, kék szemű, gömbölyű arcú, egészséges, üde színű”, tizennyolc éves lány. A költő a megismerkedés pillanatát a következőképp örökítette meg A fogadástétel című versében:

Egy nyári estve Lillát,

A gyenge rózsaszájú,

A tűzszemű leánykát,

Megláttam, és azonnal

Látnom, szeretnem – egy volt.

Van, aki szerint Vajda Juliannát az édesanyja alaposan meg is verte, hogy ne merjen ellenszegülni a szülői akaratnak. Más források pedig arról írnak, a hosszú távollétek alatt maga a lány is megunta a várakozást, és a szülei is megerősítették abban, hogy jobb, ha elhagyja a „kóbor poétát.”

Amikor Csokonai „vérző szívvel” távozott Komáromból – Csurgóra költözött, ahol tanári állást  kapott – „érzelmes-fájdalmas” búcsúlevelet írt múzsájának

– olvasható Az est hármaskönyve című kiadványsorozat 1939-ben megjelent számában.

„Lilim! Én tégedet még most is halálból szeretlek: még is Lilim! ah szeretett Lilim! ez a levelem utolsó – hozzád az életben. Most zárom be végképen azt az édes barátkozást, melyet véled szinte kilenc hónapig kóstoltam, s azt az örömöt, melyért irígyeim lehettek az angyalok. Most látod még egyszer és többé nem, annak a hív kéznek vonásait, mely a tieddel kérkedett, mely a te kezednek örökös leírásával kecsegtette magát.”

(Csokonai búcsúlevele Vajda Juliannához)