Botrány a hatvanpusztai zebrák körül: súlyos szabálytalanságokat tártak fel, vizsgálat indul
Átfogó vizsgálatot rendelt el az élő környezetért felelős miniszter a Bicske és Hatvanpuszta között tartott zebrák ügyében. A hatósági iratok alapján több állat hiányos dokumentációval érkezett, engedélyek maradtak el, és a tartási körülményekkel kapcsolatban is komoly kifogások merültek fel.
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
Gajdos László pénteki Facebook-bejegyzésében kiemelte: a hivatalos iratokból végre kiderült az igazság, miszerint totális a káosz. „Egyetlen dolgot állíthatunk biztosan, felelős állattartásról itt nem beszélhetünk” – írta, hozzátéve: az állatok egy része hiányzó papírokkal érkezett, az engedélyeket utólag kérték meg, 5 zebrának pedig meg sem kérték a veszélyes állattartási engedélyt.
A 17 zebrából mindössze 10 szerepel a hivatalos lónyilvántartási rendszerben. A határozatok tele vannak hibákkal és volt olyan zebra, amelyik kilenc évig nem kapott útlevelet – közölte a miniszter.
A gondatlanság ráadásul tragédiákhoz vezetett: a Tihamér nevű zebrát engedély nélkül, feketén tartották, a létezése csak a halála után derült ki. A nem megfelelő kerítés miatt három zebra kiszökött és megfagyott, az elpusztult állatok tetemét pedig szabálytalanul, egy sertéspestis-gödörbe dobálták – ismertette, és aláhúzta, hogy ez nem állatvédelem, hanem súlyos felelőtlenség. „Nem hagyjuk annyiban!” – jelentette ki.
Mindezek miatt átfogó vizsgálatot rendeltem el az érintett állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében” – fogalmazott a bejegyzésében Gajdos László.
A videóban kitért arra is, hogy a telepen jelenleg 10 felnőtt állat és 3 szaporulat van. „Pillanatnyilag ez a helyzet hihetetlen káosszal” – mondta.
A tárcavezető július 21.-én közzétett bejegyzésében azt is közölte, hogy már hetek óta nyomoznak a Bicske és Hatvanpuszta között tartott zebrák ügyében, és csak szabálytalanságokat találtak. Közölte, hogy 2024 és 2026 között 17 zebra fordult meg a területen.
Címlapkép: Winkelmann/Pixabay
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!