Belföld

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.

„A cél, hogy a mindennapi pénzkezelés és tervezés elsajátításával olyan gyakorlati tudást kapjanak, ami valódi esélyt ad nekik a független felnőtt élethez” – olvasható a Tűzcsiholó Egyesület honlapján, ahol pénzzel lehet támogatni az eseményt.

A tábor megvalósításához 2 millió forintot gyűjtenek a szervezők, ehhez pedig neves művészek és bajnok sportolók is csatlakoztak. A „Sorsfordító útravaló” jótékonysági aukció július 22-én indul az alábbi honlapon, és augusztus 5-éig lehet lecsapni a tárgyakra!

Olyan egyedi, dedikált relikviákra licitálhatsz, mint:

Presser Gábor aláírt vászontáskája és exkluzív Pinokkió kottáskönyve

Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőröző dedikált pengéje

Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakos aláírt meze

Siklósi Gergő olimpiai bajnok párbajtőrje

Oláh Ibolya tükörbrossa, amit május 9-én viselt

és neves kortárs festőművészek egyedi alkotásai, albumai.

Ismét megtekinthetők a relikviák a Művészetek Völgyében

Ahogyan a tavalyi árverésen is, a tárgyak élőben is megtekinthetők, kézbe foghatóak a Művészetek Völgyében, Kapolcson, július 24 és augusztus 2-a között, a Fecske Adományboltban, melyet a Tűzcsiholó Egyesület működtet. Nem mellesleg 26-án a Tűzcsiholó Egyesület lesz felelős a programokért Kapolcson, így az érdeklődők Jó eséllyel futhatnak bele a sztárok valamelyikébe.

Tűzcsiholó Egyesület – megtörni egy láncolatot

A Tűzcsiholó Egyesület célja, hogy megszakítsa az öröklődő állami gondoskodás láncolatát: azért dolgozunk, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei valaha állami gondozottak voltak, ne kerüljenek ők is gyermekotthonba, hanem saját családjukban, biztonságban, szeretetben nőhessenek fel. Az egyesület tevékenységét a honlapjuk mellet Facebook-oldalukon is követheti.

Címlapkép: Tűzcsiholó Egyesület

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük