Mentőhelikopter landolt a súlyos baleset helyszínén, több egységet riasztottak a sérültekhez
Súlyos baleset történt kedd délelőtt a Bács-Kiskun vármegyei Homokmégyen, mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre.
Mint arról korábban beszámltunk, egy magyar és egy osztrák rendszámú autó ütközött az 5301-es és az 5311-es út kereszteződésénél, Homokmégy belterületén. Információink szerint az egyik gépjármű Kalocsa felől érkezett a kereszteződéshez, amikor a tőle balról érkező osztrák rendszámú autó úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem adta meg az elsőbbséget, és oldalról nekiütközött a védett úton érkező autónak.
Az ütközés erejétől mindkét autó az út menti árokba hajtott, az egyik jármű az oldalára borulva áll meg egy ház kerítésétől alig néhány centire. Információink szerint a helyszínre Kalocsáról és Kiskőrösről érkezett több mentőautó is, valamint egy mentőhelikoptert is riasztottak.
gy tudjuk, hogy a balesetben négyen sérültek meg, egy súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, három sérültet pedig a kalocsai kórházba vittek. A baleset helyszínén jelenleg is félpályás útlezárás van érvényben, a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt rendőrök irányítják a forgalmat. A baleset pontos körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.
Forrás: baon, címlapkép: police.hu
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!