Belpol

Szijjártó Péter: az ukrán állam tíz éve folytat magyarellenes politikát

Ukrajna tíz éve folytat magyarellenes politikát, aminek keretében most kitiltott a területéről három magyar katonai vezetőt, miközben elvárják, hogy Magyarország támogassa az európai uniós csatlakozásukat – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ukrán állam tíz éve folytat magyarellenes politikát. „A kárpátaljai magyar közösség jogait elveszik, magyar embert vernek halálra az erőszakos sorozás keretében, támadják a biztonságos magyar energiaellátáshoz nélkülözhetetlen olajvezetéket és most pedig magyar katonai vezetőket tiltanak ki” – sorolta.

„S ők azok, akik elvárják, hogy támogassuk felvételüket az Európai Unióba…. Ugye nem gondolják komolyan….” – írta.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy kitiltottak az ország területéről három magas rangú magyar katonai tisztségviselőt, válaszul arra, hogy Magyarország augusztus végén kitiltotta Robert Brovdi ukrán parancsnokot.

Címlapkép: MTI/Ujvári Sándor

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük