Labdarúgó NB I – Idegenben játszanak a nemzetközi kupacsapatok
A nemzetközi kupasorozatokban érdekelt mindhárom csapat, a címvédő Ferencváros, a kupagyőztes Paks és az előző kiírásban negyedik Győr is idegenben lép pályára a labdarúgó Fizz Liga harmadik fordulójában.
A fővárosi együttes szombat este Nyíregyházára látogat azok után, hogy szerdán 0-0-s döntetlent játszott a bolgár Ludogorec otthonában a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A kettős terhelés elsősorban idegenbeli fellépések után éreztetheti hatását, Robbie Keane vezetőedző együttese például az előző körös örményországi túrája után csak 1-1-es döntetlent játszott az MTK-val. A nyírségiek még nyeretlenek az élvonalban, így bravúr lenne tőlük, ha most sikerülne megszakítaniuk a rossz sorozatukat, ráadásul az FTC-t legutóbb 2009-ben tudták felülmúlni.
A tolnaiak a még veretlen Újpest vendégei lesznek a vasárnapi zárómérkőzésen, Bognár György vezetőedző tanítványainak annyi könnyebbsége van, hogy „csak” a szlovákiai Eperjesre kellett utazniuk az ukrán Zsitomir elleni Konferencia-liga selejtezőre. A Paks az Újpesthez hasonlóan egy-egy győzelemmel és döntetlennel rajtolt az NB I-ben és továbbra is hozza a tőle megszokott gólerős támadó játékot, ugyanis az első két fordulóban nyolcszor vette be az ellenfelek kapuját.
A győriek a stockholmi fellépésüket követően Zalaegerszegen szerepelnek, mindkét gárda két döntetlennel rajtolt, azaz mindkét fél szeretné begyűjteni az első sikerét, kiváltképpen igaz ez a hazaiakra, akik immár sorozatban hétszer zártak pontosztozkodással az élvonalban. Az MTK és a Diósgyőr fővárosi meccsén ugyancsak mindkét alakulat célja az első győzelem megszerzése lesz.
A mezőny egyedüli százszázalékos csapata, a legutóbb ezüstérmes Puskás Akadémia az újonc Kisvárda otthonában folytatná jó szériáját vasárnap, míg a másik másodosztályból feljutott együttes, az egyedüliként pont nélkül álló Kazincbarcika a forduló pénteki nyitómérkőzésén története első hazai élvonalbeli összecsapására készül a veretlen Debrecen ellen, igaz a hajdúságiakat Mezőkövesden fogadja majd.
A vasárnapi Kisvárda-Puskás Akadémia (M4 Sport+) összecsapást leszámítva mindegyik mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.
Fizz Liga, 3. forduló:
péntek:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Debreceni VSC, Mezőkövesd 20.00
szombat:
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 17.45
Nyíregyháza Spartacus FC-Ferencvárosi TC 20.15
vasárnap:
Zalaegerszegi TE FC-ETO FC 17.45
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 17.45
Újpest FC-Paksi FC 20.00
A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 2 2 – – 5-3 6 pont
2. Paksi FC 2 1 1 – 8-4 4
3. Ferencvárosi TC 2 1 1 – 4-1 4
4. Újpest FC 2 1 1 – 4-2 4
5. Debreceni VSC 2 1 1 – 4-3 4
6. Zalaegerszegi TE FC 2 – 2 – 5-5 2
7. ETO FC 2 – 2 – 4-4 2
8. Nyíregyháza Spartacus FC 2 – 1 1 3-4 1
9. MTK Budapest 2 – 1 1 1-2 1
10. Diósgyőri VTK 2 – 1 1 3-5 1
11. Kisvárda Master Good 2 – 1 1 2-6 1
12. Kolorcity Kazincbarcika FC 2 – – 2 1-5 0
Címlapkép: Pixabay
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!