Magyar Péter: Deutsch Tamás ma megint húzott egy csíkot, és hazudott valamit
Deutsch Tamás a nemzet (s)portolója ma megint húzott egy csíkot. Most épp azt hazudta, hogy a TISZA-kormány eltörölné a 13.
Deutsch Tamás a nemzet (s)portolója ma megint húzott egy csíkot. Most épp azt hazudta, hogy a TISZA-kormány eltörölné a 13.
A gazdasági semlegesség az, ami lehetővé teszi jövőre a 3-6 százalékos gazdasági növekedést – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden
A Tisza Párt szerint nem szabad engedni, hogy Magyarország környezetszennyező kínai cégek olcsó összeszerelő terepévé váljon, ehelyett támogatni kell a
Az idén is teljesülhetnek a költségvetési és pénzügypolitikai célok, amelyeket a kormány éves szinten vállalt Magyarország biztonsága érdekében – mondta
Nagy István agrárminisztert kérdezte az Európai Parlamentben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki az éppen mögötte ülő friss fideszes képviselőt is
Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón. A kormányfő azt mondta,
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási
Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt
„Varsányi Áron, a Momentum szóvivője fehér lobogót húzott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik zászlótartórúdjára, ezzel utalva az intézmény vezetőjének,
Alább közöljük Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnökének Közbeszédnek küldött keddi levelét. „Magyarország közösségi pártja, az Igen
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon tett közzé videót arról, ahogyan reggel át akartak rajtuk hajtani kamionnal, amikor
Alább közöljük Ujhelyi István, ENSZ-nagykövet Közbeszédnek küldött vasárnapi levelét. „Indulatos vita zajlik a Fidesz-kormány legújabb, állítólagos választási törvénymódosítási tervéről, ami
Magyarország erkölcsi talapzatát a kereszténység jelenti, a következetesen megtartott krisztusi tanítás. Nincs ország és nincs társadalom, amely erkölcsi alap és
A következetes foglalkoztatáspolitikának köszönhető, hogy a munkanélküliség minden korábbinál alacsonyabb szintre szorult vissza Magyarországon – mondta az M1 aktuális csatorna
A magyar Országgyűlés célja továbbra is az, hogy a népszuverenitás letéteményeseiként a nemzeti parlamentek nagyobb szerepet kapjanak az uniós politikák
Magabiztos aránnyal választották meg Roberta Metsola máltai EP-képviselőt az Európai Parlament élére újabb 2,5 évre. Metsola már az előző ciklusban
A magyar EU-elnökség célja a gazdabarát agrárpolitika képviselete, amely az unió minden polgárát érinti, mert fontos, hogy mindenki asztalára biztonságos
A politikai rocksztár, az utcai harcos korszaka véget ért, most a rendszerváltás előkészítésének korszaka következik – jelentette ki Magyar Péter
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke úgy fogalmazott, hogy „győzni fog, amit mi képviselünk – MEGKÜZDÜNK ÉRTE”. A volt
Mi Magyar Péter politikai sikerének a titka? Mit hibázott el a többi ellenzéki szereplő ebben a kampányban? Milyen új kihívások