Olaf Scholz óva intett a látszatbékétől
Kiállt az ukrajnai háború befejezésére irányuló erőfeszítések mellett a német kancellár az ENSZ 78. ülésszakán elmondott beszédében kedden, de óva
Kiállt az ukrajnai háború befejezésére irányuló erőfeszítések mellett a német kancellár az ENSZ 78. ülésszakán elmondott beszédében kedden, de óva
Elítélte a hadbíróság Vladikavkaz városában azt az orosz nőt, aki nem volt hajlandó terhesen jelentkezni a katonai szolgálatra a tavaly
Oroszország ismét légitámadásokat intézett ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra, néhány órával az Ukrajnával szövetséges országok védelmi minisztereinek a németországi Ramstein
Kijev szörnyű áron ugyan, de megállította az orosz előrenyomulást, ám ha Ukrajna végül elveszíti a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök
Bulgáriában gazdák blokádokkal tiltakoztak hétfőn az ellen, hogy a szófiai kormány feloldotta az ukrán gabona behozatalának tilalmát. A demonstrálók országszerte
Köszönetet mondott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz kézen lévő Bahmut közelében fekvő, kelet-ukrajnai Kliscsijivka település visszafoglalásáért a műveletben részt
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette
Hivatalosan elbúcsúztatták Kim Dzsong Unt az Artyom-Primorszkij-1 vasútállomáson, az észak-koreai vezető páncélvonata elindult az orosz Tengermelléki terület déli részén lévő
Ukrajna szombaton bejelentette, hogy két teherhajó tart a Fekete-tengeren ukrán kikötők felé, az elsők július vége óta amikor Oroszország felmondta
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kijelentette pénteken: nem tudja elképzelni, hogy Oroszország és Észak-Korea kereskedelmet folytatna nukleárisfegyver-technológiával, noha
Szlovákia egyoldalúan meghosszabbította az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmat az év végéig – jelentette be pénteken Ódor Lajos kormányfő. Ódor
Az Európai Bizottság nem hosszabbítja meg az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat, az intézkedések péntek éjfélkor hatályukat vesztik – döntött
Orosz haditengerészeti célpontokat és kikötői infrastruktúrát támadtak az ukrán erők Szevasztopolban a szerda kora reggeli órákban – közölte Andrij Juszov,
Ferenc pápa Matteo Zuppi bíborost, a Vatikán ukrajnai békemissziójának vezetőjét három napos diplomáciai útra meneszti Kínába, hogy az orosz-ukrán háború
Naponta átlagosan 50–200 métert halad előre az ukrán hadsereg ellenoffenzívája a déli frontvonalon – közölte kedden a Tavrija frontszakasz katonai
Az orosz csapatok kivonása nyithatja meg az utat az Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásól szóló béketárgyalásokhoz – mondta Olaf Scholz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megvétózta azt az Ukrajnában közfelháborodást kiváltó törvényjavaslatot, amely azt célozta, hogy egy ideig még ne
Jun Szok Jol dél-koreai elnök kedden közölte, a múlt héten Li Csiang kínai kormányfővel találkozva felszólította Kínát, hogy „játsszon felelősségteljes
Újabb, feltehetően az orosz hadsereg által használt drón darabjait találták meg Romániában, a Duna-parti ukrajnai Izmail folyami kikötővel szemben lévő