Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül
A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata
A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata
Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Vlagyimir Vlagyimirov
Amíg január végén 4 303 115 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban,
Kurgan megyében szükségállapotot vezettek be az árvíz miatt – jelentette be Vagyim Sumkov, az orosz régió kormányzója hétfőn a Telegram-csatornáján.
Kijevi katonai források számoltak be a brit The Economistnak, hogy Oroszország eldönthette milyen sorsot szán Harkiv városának az ukrán határ közelében. A
Volt aki megadta magát, és nem volt hajlandó a kijevi rezsim oldalán harcolni. Vannak olyanok, akik hadifogolyként adták meg magukat.
Az ukrán elnök kilenc hónapig gondolkozott rajta, végül úgy döntött, hogy ezentúl a 25 éveseket is be lehet sorozni a
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború bő két éve alatt már 537 gyermek halt meg, az áldozatul esett kiskorúak
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló
A PK és PKM géppuskák sokak szerint a Szovjetunió által tervezett legjobb kézifegyverek között vannak. Ukrajna is nagy számban alkalmazza
Az MSZP megrendüléssel értesült a moszkvai fegyveres támadásról, amelynek a hírek szerint már több mint 130 civil halálos áldozata és
Oroszország és Kína pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot, amely „azonnali és
A Kreml elárulta az orosz lakosságot az elmúlt két évben azzal, hogy eltitkolta a tényeket és tagadta, hogy háborúban állnak
A hivatalos eredmény kihirdetését követően Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak az Oroszországi Föderáció elnökévé történt újraválasztása alkalmából –
Ukrajna reméli, hogy szövetségesei áprilistól elegendő számú tüzérségi lövedéket adnak neki, ami főként Csehország kezdeményezésének köszönhetően valósulhat meg – jelentette
Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai báborúra válaszul befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna katonai támogatására kell felhasználni, az
A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után
Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában. Macron
Az Európa Tanács miniszteri bizottsága elítélte Oroszországot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála miatt, és független nemzetközi vizsgálatot sürget –
Oroszországban pénteken megkezdődött a elnökválasztás, amelyen hat évre választják meg az ország legfontosabb közjogi méltóságát. A szavazólapon négy név szerepel.