Dobrev Klára: az a feladatunk, hogy visszavegyük az államot
Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük – jelentette ki a Demokratikus Koalíció
Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük – jelentette ki a Demokratikus Koalíció
A Gyurcsány-korszakban elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont a koronavírus-járvány és a háború ellenére sem vett
Megjelent az államháztartás helyzetéről szóló legfrissebb tájékoztató, melyből az is kiderül, milyen folyamatok zajlottak le idén a nyugdíjkasszában. A Bankmonitor
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy novemberben kaphatnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke
A PDSZ tiltakozik a jelenlegi jogszabály ellen, amelynek értelmében a nyugdíj mellett dolgozó pedagógusoktól augusztustól decemberig megvonják a nyugdíjukat. Nem
Az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében pedig nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről – állítja a pénzügyminiszter. – A kormány joga
Varga Mihály beismerte, hogy nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig. Az MSZP hónapok óta javasolja a nyugdíjak januárig visszamenő, 3%-os kiegészítő
„Egyre kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a nyugdíjkorhatár környékén lévők. A társadalom idősebb tagjai törődést igényelnének, ehelyett egyre tovább tartanák őket munkában”
A nyár közepére nagyon súlyos megélhetési válság alakult ki, a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának komoly társadalmi és gazdasági következményei is vannak
A Demokratikus Koalíció közleményben közölte lapunkkal: elmaradhat a nyugdíjkorrekció kifizetése idén novemberben sajtóhírek szerint, mivel az Orbán-kormány szándékosan kisebb inflációval,