Amit a ceglédi diákok tettek a beteg gyerekekért, arra nincsenek szavak – Te is segíthetsz!
A Török János Református Oktatási Központ 12/d osztályos tanulói plüss gyűjtést indítottak beteg gyerekek számára. Ezek a gyerekek nap mint
A Török János Református Oktatási Központ 12/d osztályos tanulói plüss gyűjtést indítottak beteg gyerekek számára. Ezek a gyerekek nap mint
Kína az év végéig minden szakkórház számára kötelezővé teszi, hogy a vajúdó kismamák számára választható lehetőségként biztosítsák az epidurális érzéstelenítést
A kormány elkötelezett az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett, de Brüsszel és a Tisza párt „sunyi kis alkuja” gátolja és lassítja
„Íme a szolnoki Hetényi Géza Kórházban tapasztalt állapotok: nem működő lift, bezárt mosdók, por, penész, kosz mindenütt és gyerekek által
A zöldebb egészségügyért hirdet pályázatot a Magyar Kórházszövetség – tájékoztatta a Közbeszédet a Bethesda Gyermekkórház. Az idén első alkalommal kiírásra
A legkisebbek védelme érdekében hétfőtől részleges látogatási tilalom lépett életbe a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. Az intézmény honlapján közzétett
Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ma délelőtt porcleválás miatt műtőasztalra fekszik. Ennek kapcsán Gyurcsány úgy fogalmazott:
Ferenc pápa nincs túl a veszélyen, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul – mondta Sergio Alfieri orvosprofesszor a
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli, hogy a NEAK fizesse ki a műtétek reális árát a kórházaknak, hogy csökkenthessék a műtéti
Belső vizsgálatot folytat az Országos Kórházi Főigazgatóság a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol december 23-án két szülő nő vérzéses sokk
Az Országos Kórházi Főigazgatóság január végén levélben fordult több fővárosi és Pest vármegyei kórház igazgatójához, amelyben segítséget kért a Heim
Három hónappal azután, hogy tüntetést szervezett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház leépítése ellen, Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa
Újabb tragikus helyzetet szült a magyar egészségügy. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni országgyűlési képviselője, a Népjóléti Bizottság elnöke
Magyar Péter hétfőn egyebek mellett a kórházi állapotokról posztolt a Facebook-oldalán. Alig telt el pár óra, Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált
2024 januárjától jelentős átalakulás indul az egészségügyben, amely több mint 2 milliárd forint értékű beruházást foglal magában. A kórházak és